Playoff Divisional Round – Beharangozó

Los Angeles Rams – Green Bay Packers

2021.01.16. 10:35, Lambeau Field, Green Bay, Wisconsin

A meccsről

A szezon talán legnehezebb meccse vár a csapatra, legalábbis ha a támadósort nézzük: a liga legjobb védelmével kell szembenéznie a pihenőhét után, Matt LaFleur pedig korábbi főnökével, Sean McVayjel találkozik.

Packers előzmények

Az utolsó fordulós chicagói győzelemmel sikerült megszerezni az NFC első kiemelését, vagyis pihenhetett egy hetet a csapat, ami a szezonnak ezen szakaszában mindenki számára kifejezetten jól jön, már csak azért is, mert több idő van a kisebb sérülések gyógyulására.

A csapat hatmeccses győzelmi sorozattal érkezik, ráadásul ezalatt a védelem is egyre jobban teljesített, így a végső statisztikák egész jól mutatnak: a csapat a 9. legkevesebb yardot és a 13. legkevesebb pontot engedte. A futás elleni védekezés sem vészes, közepesnek lehet nevezni: próbálkozásonként 4,5 yardos átlagot tudtak elérni az ellenfelet, ez a 17. helyre elég. A támadósor pedig szinte az egész szezonban brillírozott, a legtöbb pontot szerezték, 31,8-es átlaggal.

A csapatból egyedül Kingsley Keke nem kezdte el az edzéseket, az ő játéka agyrázkódás miatt kétséges, a frissen (vissza)igazolt Jared Veldheernek viszont pozitív lett a koronavírus-tesztje, így ő biztos nem játszhat, vagyis Rick Wagnernek és Billy Turnernek kell helytállnia a fal két oldalán.

Rams előzmények

A Los Angeles Rams csapatát évekig a támadósor vitte előre, de Jared Goff fejlődése eléggé megakadt, és a futójáték sem mindig volt az igazi, bár az utóbbi időben az újonc Cam Akers vezetésével kezd magára találni. A védelem viszont félelmetes: Wade Phillips védőkoordinátortól megváltak az előző szezon végén, Brandon Staley pedig kitűnő választás volt a helyére, a liga legjobb védelmét rakta össze, átlagosan mindössze 18,5 pontot engedtek (itt jegyezzük meg, hogy a Packers defense átlaga az utolsó hat fordulóban 17,2 pont).

Az alapszakaszban sokáig jól meneteltek, majd jött a finoman szólva is váratlan vereség a Jets ellen, a következő fordulóban pedig a seattle-i vereség azt jelentette, hogy az utolsó héten ki-ki meccset játszanak a Cardinals ellen. Itt a védelem alaposan kitett magáért, mindössze 7 pontot engedtek, amire szükség is volt, mert sem Goff, sem Akers nem játszhatott sérülés miatt – Goff dobó kezének hüvelykujját meg is kellett műteni. A Wild Card körben aztán ismét Seattle-be kellett látogatniuk, és a védelemnek, valamint a visszatérő Cam Akersnek köszönhetően 30-20-as győzelmet arattak.

A Rams felkészülését nehezíti, hogy több kulcsjátékos is sérüléssel küzd: Aaron Donaldnak a bordája sérült meg Seattle-ben, de ő biztosan pályára lép majd, a kiváló elkapó Cooper Kuppnak, a liga egyik legjobb harmadik downos fegyverének pedig a térde – az ő játéka kérdéses. Emellett megsérült az egyik kezdő guard, David Edwards (játéka kérdéses), és kidőlt a csereirányító, a Cardinals ellen kifejezetten jól játszó John Wolford, így törött hüvelykujj ide vagy oda, Goffnak kellett beállnia már a múlt héten, de ez látszott is a passzain. Most is ő fog kezdeni, a cseréje pedig Blake Bortles lesz.

Ami döntő lehet

  • Mire jut a liga legtöbb pontot elérő támadósora a liga legjobb védelme ellen? Érdemes kiemelni, hogy az egyetlen statisztikai mutató, amelyben a Rams védelme elég gyenge, az a play action passzok elleni védekezés – amelyben viszont Aaron Rodgers és a Packers támadósora ligaelső.
  • Meg lehet-e állítani Aaron Donaldot? Troy Aikman a Hall of Fame-tag egykori irányító, a Fox Sports szakértője nemrég minden idők legjobb védőjének nevezte Donaldot, Lawrence Taylort és Reggie White-ot megelőzve. Az biztos, hogy évek óta kiemelkedik a ligából. A fal több pontján is bevethető, egy embernek képtelenség féken tartania. Ugyanakkor idén a centerek közül Corey Linsley kapta a legjobb értékeléseket a ligában, és lehet bízni Elgton Jenkinsben is – Lucas Patricknak viszont élete legjobb játékára lesz szükség.
  • Mire jut Davante Adams Jalen Ramsey ellen? Ramsey idén ott van a top 3 cornerback között, az egész szezonban mindössze 309 elkapott yardot engedett, Davante Adams viszont szinte mindenki ellen nagyszerűen játszott. Ramsey-t azzal se lehet megzavarni, ha Adams esetleg most is többször áll fel slot elkapóként (a snapek közel 30%-ában tett eddig így), hiszen többször játszott ő is ott.
  • Elő tud-e lépni más valaki a passzjátékban? A legtöbb meccsen eddig igen volt a válasz: hol Allen Lazard, hol Marquez Valdes-Scantling, hol Robert Tonyan hozott extrát, de még Equanimeous St. Brown is villant, most is szükség lesz rájuk. Meglepetést okozhat az is, ha az eddiginél többször vonják be a passzjátékba blokkoló pozícióból indulva Jace Sternbergert vagy épp Dominique Dafney-t.
  • Lesz-e lehetőség hosszú passzokra? A Packers kifejezetten jó ebben, ugyanakkor a Rams védelmének ez is erőssége, mindössze 37,9-es irányítómutatót engednek idén 20 yard fölötti passzok esetén.
  • Sikerül-e limitálni a karrierje legjobb évét teljesítő Leonard Floydot? Nemcsak a fal belseje veszélyes ugyanis a Ramsnél, Floyd is sorra termelte a sackeket (a Rams összesen 53-at ért el). Ugyanakkor a Packers védőfala a liga egyik legjobbja: Rodgers mindössze a passzjátékok 16,8 százalékában volt idén nyomás alatt. Nagy kérdés, hogy Rick Wagner 100%-os lesz-e (voltak kisebb térdproblémái), ugyanis Veldheer kiesésével nincs megfelelő csere tackle – valószínűleg Elgton Jenkinsnek kellene adott esetben kimennie, de akkor meg Donald az újonc Jon Runyannel találhatná magát szembe.
  • Mennyire tud érvényesülni a futójáték? A Rams gyakran játszik két mély safetyvel, így Aaron Jones a robbanékonyságával, AJ Dillon az erejével, Jamaal Williams az elkapásaival érvényesülhet, és szükség is lehet rájuk, hiszen a jó futásokra azért is szükség van, hogy megadják a lehetőséget a play actionre.
  • Sikerül-e limitálni a Rams futójátékát? A védőfalban az utóbbi hetekben újra csúcsformában játszó Kenny Clark mellett nagy szerep várhat a jól bemutatkozó Damon Harrisonra, de az idén csalódást okozó Dean Lowrytól is több kellene. Fontos lesz a linebackerek, elsősorban a kezdővé előlépett Krys Barnes szerepe, valamint a passzsiettetőké is – nekik kell ugyanis a széleket lezárniuk futásoknál. Az bizakodásra adhat okot, hogy az elmúlt néhány héten Rashan Gary a csapat talán legjobb futás elleni védője volt.
  • Beindul-e a Rams passzjátéka? Goffot érezhetően zavarja a sérülés, Kupp sem biztos, hogy játszhat, de ott a másik kiváló elkapó, Robert Woods, a tight endek, Tyler Higbee és Gerald Everett, de akár a gyors Josh Reynolds vagy Van Jefferson is előléphet, így nem csak Jaire Alexandertől kell kiváló játék, hanem a többi cornertől is. Elsősorban Chandon Sullivantől, hiszen mind Woods, mind Kupp (ha játszik) gyakran indul slot pozícióból.
  • Tud-e labdákat szerezni a védelem? Az első meccseken ez nem volt épp a csapat erőssége, az utolsó hat héten viszont 9 labdát is sikerült szerezni. Jared Goff, főleg nyomás alatt, eleve hajlamos hibázni, sérülése pedig befolyásolja a dobásait is. A Rams támadófala ugyanakkor kifejezetten jónak számít, így a Packers passzsiettetőinek össze kell szedniük magukat.
  • Melyik csapatnak megy jobban a vörös zónában? A Packers idén 60-szor jutott el oda, 48 TD-t sikerül összehozni, ez az arány a legjobb a ligában. A Ramsnek viszont voltak itt gondjai, 57 próbálkozásból 33 touchdownt szereztek csak. Pontzuhatagra nem nagyon lehet számítani, így sok múlik azon, hogy adott esetben 7 vagy 3 pontot szerez egy drive-ból valamelyik csapat.
  • Le tud-e végre hozni egy meccset a special team hiba nélkül? Nem túlzás a liga egyik leggyengébb egységének nevezni a Packers ST-t a visszahordásokat és az azok elleni védekezést tekintve. Egy-egy special team hiba, akár egy labdavesztés, akár egy engedett hosszú visszahordás viszont meccset eldöntő jelentőségű lehet. Azt is meg kell egyébként jegyezni, hogy punt coverage-ben idén a Rams a Packershöz hasonlóan gyengén teljesített.
  • Lesz-e bármilyen hatása az időjárásnak a meccsre? A Los Angeles-iek elvileg nincsenek hozzászokva a hideghez, bár a múlt héten, Seattle-ben sem volt épp meleg, és több játékosuk is évekig játszott hidegben egyetemi szinten. Viszont, ha havazni fog, az nem biztos, hogy a Packersnek lesz jó, hóesésben ugyanis a passzok rovására jelentősen megnőhet a futójáték szerepe.

Érdekességek

  • A két csapat harmadszor találkozik a playoffban, mindkétszer a hazai csapat nyert eddig: 1967-ben a Packers, 2002-ben a Rams.
  • A két csapat utolsó meccsét a Rams nyerte 2018-ban, előtte viszont sorozatban öt meccsen a Packers győzött.
  • Az összesített állás a Packers és a Rams között 45-46-2, hazai pályán 28-19-0.
  • Az elmúlt hat alkalomból, amikor a Packers pihenőhét után játszhatott a playoff második körében, ötször győzött és mindössze egyszer kapott ki.
  • Rodgers eddig hét Divisional Round meccsen kezdett. Amióta játszik, az ő irányítómutatója a második legjobb ezeken a meccseken.
  • Matt LaFleur és Sean McVay régi ismerősök, LaFleur volt McVay offensive coordinatora a Ramsnél 2017-ben (így Goffot is jól ismeri), előtte 2010 és 13 között pedig Washingtonban dolgoztak együtt. Egymás ellen még soha nem meccseltek.
  • A Rams (idén kinevezett) special team coordinatora, John Bonamego 2003 és 2005 között a Packersnél töltött be hasonló posztot.
  • A Packers futóedzője, Ben Sirmans, viszont a Ramsnél volt ugyanilyen pozícióban 2012 és 15 között.
  • Az idény közben a Packershöz igazoló Tavon Austin a Rams első körös választottja volt a 2013-as drafton, a 8. helyen vitték el.
  • A két tackle, Rick Wagner és Rob Havenstein évekig játszott együtt az egyetemen – Wisconsinban.

A meccset a Fox közvetíti, de a szokásos streameket is megtaláljátok majd a Discordon.

Go Pack Go!

Kommentek