18.hét Beharangozó

A legnagyobb csoport riválist fogadja a Packers a Lambeau Fielden (magyar idő szerint) vasárnap éjjel , az alapszakasz záró fordulójában, ahol nagy lesz a tét, hisz ha nyerni tud a hazai gárda, azzal bebiztosíthatja a wild card pozícióját a rájátszásban. Ehhez azonban minden bizonnyal lesz egy-két szava a szezon végére egész jó formába lendülő Medvéknek is. Tehát izgalmas mérkőzés elé tekinthetünk, de lássuk részletesen mire számíthatunk:

A mérkőzés

Kettőszáz nyolcadik alkalommal feszül majd egymásnak a két csapat a hétvégén, a jelenlegi örökmérleg a Packers javára billen 106 győzelmével szemben a Bears csak 95 alkalommal tudott diadalmaskodni a Sajtfejek ellen és ezek mellett van még 6 döntetlen is feljegyezve a krónikákban. Mindenképpen megemlítendő, hogy 2018 óta nem tudott a Chicago nyerni a Packers ellen, aki kilenc meccses győzelmi sorozatot mondhat magáénak a szeles város csapatával szemben az utóbbi öt évben.

Packers előzmények

Magabiztos játékkal vívta ki a Packers a Vikings otthonában a győzelmet a legutóbbi fordulóban, ezzel karnyújtásnyira maradva a rájátszástól, s a wild card pozíciót egyelőre megőrizte. Annak végleges bebiztosításához azonban még le kell tudni győzni az utóbbi 5 meccséből négyet megnyerő és egyre jobb formát mutató Bearst, akiknek ráadásul (igaz csak) halovány esélyéjük maradt még a rájátszásra. Az offense vezérévé végre egyértelműen előlépett Jordan Love kiváló formában játszott az utóbbi mérkőzéseken, ha ezt a formát tudja tartani, akkor nem lehet gond a támadó oldallal. Az elkapóknál sajnos nem túl rózsás a helyzet, három kezdő kaliberű elkapónak is kérdéses a státusza (Christian Watson, Jayden Reed és Dontayvion Wicks), így a kezdő WR trió a Romeo Doubs, Bo Melton, Malik Hetah felállás lehet majd a legrosszabb forgatókönyv esetén. Tartalékban egyetlen játékos marad ezen a poszton az idei hetedik körös draftpick Grant DuBose, akit még nem láttunk pályán ebben a szezonban (Samori Toure is IR-re került még korábban). A futóknál biztatóbb a helyzet, Aaron Jones harcra kész, Aj Dillon sajnos nem fog tudni játszani, viszont a jó hír, hogy sérülésből visszatért az újonc Emanuel Wilson. Patrick Taylor ennek ellenére az aktív rosteren maradt, tehát 3 aktív futót nevezünk erre a találkozóra. A TE egység is erősödött, oda Luke Musgrave tért vissza IR-ről, s így Tucker Krafttal ők alkotják majd a kezdő TE párost.

A támadófal teljes, a Walker- Jenkins – Myers – Runyan – Tom kezdő ötöst továbbra is Nijman, Newman, Rhyan és Jones rotálhatja igény szerint. Fullback (középső blokkolásokra) illetve blokkolásoknál a fal szélén TE pozícióban ismét feltűnhet Josiah Deguara. A védelemből egy biztosnak tűnő hiányzó lesz, (ILB) Isaiah McDuffie játéka “kétséges” tehát szinte biztosan nem fog játszani, szerencsére De’Vondre Campbell teljesen felépült, így a kezdő ILB duó adott vele és Quay Walkerrel. Esetenként szükség szerint őket válthatja Eric Wilson és Kristian Welch ezen a poszton. A D-line egyetlen kérdéses embere (DE / OLB) Preston Smith, de az ő szereplése borítékolható. A kezdő védőfal felállás a Kenny Clark, Tj Slaton, Devonte Wyatt lesz középen, a széleken pedig Rashan Gary, Preston Smith áll fel. Őket Lukas Van Ness, Kingsley Enagbare illetve ritkábban Colby Wooden válthatja. A fal közepének backupjai Karl Brroks és Colby Wooden lesznek. Nose tackle tartalékunk jelenleg nincs, így ott “vékony a jég”.

A secondary kezdő safetyjei Jonathan Owens és Darnell Savage lesznek, őket rotálhatja Anthony Johnson Jr., Zayne Anderson és Benny Sapp III. (na, utóbbiról se tudunk sok mindent). A cornereknél Jaire Alexander visszatérhet egy meccses eltiltása után és a jobb oldali kezdő pozíciót viheti, bal oldalon pedig Corey Ballentine állhat fel CB pozícióban. A tartalékok itt Carrington Vallentine és Robert Rochell, illetve David Long Jr. Nickelbackként továbbra is Keisan Nixont láthatjuk majd pályán. A specal team összetétele sem változott, Anders Carlson rúg földről, Daniel Whelan pedig kézből. A visszahordásoknál ha Reed nem játszik, akkor Keisan Nixon mellett (RB) Emanuel Wilson tűnhet fel alkalmanként ebben a szerepben.

Bears előzmények

Két nem túl acélos ellenfél (Cardinals és Falcons) elleni győztes hazai meccs után kisebb meglepetésre halovány esélye maradt a Medvéknek a rájátszásba jutásra, hiszen meglepően jól zárkóztak fel az utolsó hét fordulóban ( az utolsó 7 meccsükből ötöt megnyertek). Tehát nekik is maradt némi tétje a záró fordulónak, pláne, hogy örök csoport riválist buktathatnak ki a PO-ból, ha nyerni tudnak, illetve egy csúfos egymás elleni vereség sorozatot is megszakíthatnak. A sérülések azonban őket se kímélik, az offense-ből három kulcs fontosságú játékosuk státusza kérdéses: (RB) Khalil Herbert, (OL) Lucas Patrick és (TE) Cole Kmet.

Mindezek mellé jön egy biztos kieső: (WR) Darnell Mooney. Tehát a helyzet náluk sem egyszerű. A kezdő QB egyértelműen Justin Fields, akinek a játéka igencsak feljavult az utóbbi hetekben, s bár a passzpontossága továbbra sem az erőssége, de lábon sokat tud ezen javítani. Ráadásul most nélkülöznie kell az egyik első számú célpontját Darnell Mooneyt, tehát a passzjátékoknál csak a másik veterán Dj Moore, illetve Trent Taylor és az újonc Tyler Scott kerülhet elsődlegesen a célkeresztjébe. Aki még passzolt labdát kaphat az Velus Jones Jr. és az egykori Packer Equanimeous St. Brown. A TE egységükből Cole Kmet játéka kérdéses, viszont a Falcons ellen is az volt és mégis játszott, tehát sanszos a játéka most is, másod-harmad vonalban két ismerős névvel futhatunk össze Marcedes Lewis és Robert Tonyan személyében. Lewis egyértelműen főként blokkolásokban jeleskedik, Tonyan viszont képes nagy játékokra ezt jól tudjuk. A futóik közül Herbert játéka kérdéses, mögötte azonban kifejezetten jónak mondható az idei negyedik körös választottjuk Roschon Johnson, aki ugyan csak 2 TD-t jegyez ebben a szezonban, ám az utóbbi 4 meccsen bőven 4 yard felett átlagol futásonként. (Mi meg sajnos képesek vagyunk az ilyen feltörekvő közepes futókból kihozni a legjobb teljesítményüket :/ ). Két rutinos veterán áll még rendelkezésre náluk tartalékban erre a posztra: Travis Homer és D’Onta Foreman. A támadó falukat a liga hátsó harmadába sorolják jelenleg, a Braxton Jones, Teven Jenkins, Cody Whitehair, Nate Davis négyes még az újonc első körös Darnell Wrighttel kiegészülve sem számít ligaelitnek. A legrutinosabb játékosuk ebben az egységben egyértelműen a 31 éves center Cody Whitehair. Itt Lucas Patrick kiesése nagy érvágást jelent nekik, hisz most került IR-re. A védelem mint mindig, inkább a Bears erőssége. Ide szezon közben érkezett egy nagy erősítés Montez Sweat trade keretében, ahol egy második körös draft picket adtak a 27 éves klasszis DE-ért. Ráadásul azonnal kötöttek vele egy 4 éves szerződést, tehát jól látszik, a jó passrusht kiemelten fontosnak találják továbbra is Chicagoban. Igaz szükség volt a pótlásra, hisz elvesztették sérülés miatt Yannick Ngakouet. A D line alap felállása: (DE) Montez Sweat, (NT) Andrew Billings, (DT) Justin Jones, (DE) Demarcus Walker. Őket váltogathatja (DE) Rasheem Green, (DE) Dominique Robinson és a két újonc (NT) Zacch Pickens és (DT) Gervon Dexter Sr. A linebacker soruk sem rossz, középen két elismert név, az egykori Eagle Tj Edwards és az ex Buffalo játékos Tremaine Edmunds tevékenykedik remek hatásfokkal. Őket egészíti ki az erős oldalon (SLB) Jack Sanborn. Itt azonban a másodvonaluk már messze nem annyira jó, (MLB) Dylan Cole és az újonc (SLB) Noah Sewell neve hallatán nem szalad tele senki nadrágja. A secondaryben a kezdő strong safety Jaquan Brisker, a free safety pedig az öreg bútordarab Eddie Jackson. Őket Elijah Hicks és az újonc Quindell Johnson pótolhatja gond esetén.

A cornerjeik közül a bal oldali kezdő Jaylon Johnson kétséges státuszban van, tehát a helyét nagy valószínűséggel az ötödik körös újonc Terell Smith veszi majd át. Ha Smith nagyon gyengén teljesít kezdőként, akkor Greg Stroman Jr. válthatja, illetve az alapvetően nickel poszton is játszó Kyler Gordon ugorhat be esetenként ide kisegíteni. Jobb oldalon egy második körös újonc Tyrique Stevenson állhat fel kezdőként, ő újonc létére elég jó teljesítményt tud felmutatni eddig. Stevenson backupja Jaylon Jones lesz. A speciális egységükben Cairo Santos rúg földről, a puntokat pedig Trenton Gill pufogtatja. Santos közelről meglehetősen magabiztosan értékesíti a pontrúgásokat, viszont 40 yard távolság felett már többször is hibázott a szezon folyamán. Gill átlagosan punttol, de jó magasra rugdalja a disznóbőrt, sok időt biztosítva a gunnereiknek. A visszahordásokon (WR) Trent Taylor, (WR) Velus Jones Jr és az újonc (WR) Tyler Scott osztozhatnak, eddig vegyes sikerekkel.

Ami döntő lehet

  • Dominálni kell a mérkőzést az elejétől a végéig. Pontokat kell gyártani folyamatosan. Mivel a Bears védelme elég kemény, így nem kizárt, hogy kevés pontos meccs lesz, ettől függetlenül, vagy inkább ebből adódóan minden egyes pontra szükség lesz a győzelemhez.
  • Justin Fields igazi szabadulóművésszé nőtte ki magát, agilitása és mobilitása elképesztő. Nem lesz egyszerű feladata a passrush egységünknek, ugyanis Justint elkapni manapság meglehetősen nehéz feladat. Persze nem lehetetlen, de ehhez a Rashan Gary, Preston smith, Kenny Clark, Lukas Van Ness és Kingsley Enagbare ötösből legalább két-hármójuktól kiemelkedő teljesítményre lesz szükség. Ha nyomás van Fieldsen az viszont nagyon látszik a játékán és a passzpontosságán, mi sem bizonyítja ezt jobban mint az a tény, hogy 12 meccsen 9 INT-et szórt eddig.
  • Jordan Love kiváló teljesítményt nyújtott az utóbbi fordulókban, reméljük ezt tudja hozni most is, főként, hogy nagy pénzeket is kaszálhat ezen a találkozón ha jól fog játszani. Remélhetőleg elegendő motivációt ad neki a rájátszás elérhetősége és persze a nagy pénz megszerzésének lehetősége is.
  • Love jó játékához viszont nélkülözhetetlen lesz a támadó fal megfelelő munkája. Szerencsére ez az egység ép és teljes, tehát elvileg Jordan megkaphatja a megfelelő védelmet a játékok kivitelezéséhez.
  • Bár a Bears futás elleni védelme nem rossz, ettől függetlenül földön kell megalapozni a támadásainkat. Aaron Jones szerencsére hamar visszazökkent a tőle elvárható kerékvágásba, Dillon sajnos kiesett erre a találkozóra, de a visszatérő tehetséges újonc futó Emanuel Wilson is vihet némi plusz lendületet a játékokba.
  • Több tight end játékot várunk. Az IR-ről visszatérő újonc Luke Musgrave kiváló TE, itt a lehetőség jobban kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. A Bears az eddig látottak alapján nem valami jól védekezik a rövid passzok ellen, nekünk viszont ez kapóra jöhet hiszen a TE corps határozottan sokat fejlődött az utóbbi meccseken.
  • Az elkapó egység sajnos meglehetősen foghíjas lehet erre a találkozóra, ám szerencsére a másod-harmad vonalból előlépett játékosok is tudnak kiváló játékot produkálni, mint azt láthattuk a Vikings ellen pl. Bo Meltontól. Rájuk továbbra is nagy feladatok várhatnak, amennyiben a kezdő WR-ek ismét kénytelenek lesznek távol maradni.
  • Kerülni kellene a sérülésveszélyes, kockázatos szituációkat. Ez persze nem könnyű, hisz kőkemény kontakt sport az amerikai foci, de az elmúlt hónapok tendenciáit figyelve sajnos azt kell, hogy írjuk a sérülés “mumus” mindig az ablakban leselkedik a Packers háza táján.
  • A másik fontos dolog a játékosok higgadtságának, hidegvérének megőrzése. Szerencsére nem úgy fest mintha sok lenne az idegbeteg a keretben, de kiélezett helyzetekben sosem lehet tudni kiből bújik elő a kis (vagy nagy) ördög. Az esetlegesen előforduló ilyen esetekből eredő hátrányok nagyobb bajt is okozhatnak (yard büntetés, kiállítás, kísérlet vesztés stb). Reméljük erre nem lesz példa annak ellenére sem, hogy a legnagyobb rivális ellen lépünk majd pályára. Azonban ne feledjük, a túlzott felfokozott hangulat, a feltüzeltség azonban sajnos bármikor kihozhatja az efféle viselkedést bárkiből (pl. Quay Walker, Jaire Alexander).
  • Minden pont fontos. Pláne ha esetleg keveset tudunk szerzeni. Éppen ezért nagyon kell vigyáznunk a labdára, nem szabad turnover(ek)ből pontokat ajándékozni az ellenfélnek (lásd korábbi meccseken), mert a végelszámolásnál döntő lehet, éppen úgy mint a pontrúgásaink, ahol Anders Carlson lába továbbra is meghatározó fontosságú lehet.

Érdekességek

  • A jelenlegi vezetőedzők még sosem vezették egymás ellen a két csapatot, Head to Head: LaFleur 0-0 vs. Eberflus
  • Matt LaFleur még nem kapott ki a Bears ellen amióta a Packers vezetőedzője
  • A Bears vs Packers rivalizálás a legrégebbi a profi amerikai foci történetében, egészen 1921-ig nyúlik vissza.
  • A Green Bay mérlege 1 győzelem, 0 vereség a Bears ellen amióta Jordan Love a kezdő irányító
  • Luke Getsy tavalyelőtt még a Packers QB edzője és passzjáték koordinátora volt (sőt előtte már 2014-től különböző edzői posztokat látott el Green Bayben), idén már a Bears támadó koordinátora, szóval lehet még némi fogalma a passzjáték sémáinkról.
  • A Bears utoljára 2015-ben tudta legyőzni a Packers csapatát a Lambeau Fielden
  • 1921 óta a két csapat egymás ellen szerzett össz. pontjai: Green Bay Packers 3703, Chicago Bears 3558
  • A két csapat eddigi egymás elleni alapszakasz mérlege: 105 Packers győzelem – 94 Bears győzelem és volt 6 döntetlen.
  • A Packers eddigi leghosszabb megszakítás nélküli győzelmi sorozata 1994 – 1998 között volt a Bears ellen, akkor tíz meccset tudott egymás után behúzni a Green Bay, ezt a rekordot most újra beállíthatja a hazai csapat ha nyerni tud.
  • A két csapat egymás elleni örökmérlege a Green Bayben: 52 Packers győzelem, 42 Bears, és 4 döntetlen.
  • Matt Eberfluss a Bears vezetőedzőjeként még sosem tudott Matt LaFleur ellen győzni a csapatával. (3 – 0 LaFleurnek)
  • Matt LaFleur amióta a Packers vezetőedzője, még sosem kapott ki a Bears csapatától (9 – 0)
  • A Packers jelenlegi keretében a következő játékosok Illinois-i származásúak:  (G/T) Royce Newman (Nashville), (WR) Jayden Reed (Naperville), (OLB / DE) Lukas Van Ness (Barrington) és (QB) Sean Clifford – Barrington,

A mérkőzéseket most is figyelemmel kísérelheti bárki élőben a discord szerverünk “működő-streamek” szobájában megjelenő linkeken!

Kommentek

One thought on “18.hét Beharangozó

Comments are closed.