Szezonértékelő 7.: A passzsiettetők

A szezon végeztével itt az ideje értékelni, hogy hogyan teljesítettek az egyes csapatrészek és játékosok. Értékelősorozatunk hetedik részében a passzsiettetőket tekintjük át.

A 2018-as szezonban a passzsiettetés volt a Packers védelmének egyik leggyengébb pontja, 2019-ben viszont a passzsiettetés volt a csapat erőssége, ligaszinten is a jobbak közé tartozott.

Ennyiből is látszik, mennyi minden változott az egységben. Tavalyhoz képest távozott Clay Matthews és Nick Perry, és érkezett a két Smith, valamint az elsőkörös újonc Gary, ezek eredményeképp is pedig arányaiban a Packers gyakorolta a legtöbb nyomást az ellenfelek irányítóira az alapszakaszban, és ez volt az egyetlen csapat, amelyben két, legalább 12 sacket elért játékos is volt.

Pedig amikor Za’Darius Smith megkapta a gigaszerződését, sokan húzták a szájukat, mondván, a Ravensnél rotációs játékos volt, és semmi nem garantálja, hogy kezdőként, állandó jelleggel is hozza azt a szintet. Nos, végül sokkal magasabb szintre lépett: ő gyakorolta a legtöbb nyomást az ellenfelek irányítóira az egész ligában (104), ő ütötte meg a legtöbbször a QB-ket (24), és összesen, a playoffal együtt, 15,5 sackig jutott – mindezt úgy, hogy a statisztikák szerint egy passzsiettetőt sem dupláztak annyiszor az ellenfelek, mint őt.

89,7-es PFF-grade-del zárta a szezont, ez a harmadik helyet jelentette az összes EDGE között, a Packersnél pedig övé volt a legmagasabb érték. Nyomásgyakorlása hat interceptionhöz járult hozzá, a 16. héten a Vikings otthonában mutatott játéka pedig az egész év egyik legjobb védőteljesítménye volt. Már egy év után ki lehet jelenteni: nem lett túlfizetve. Ha így folytatja, akkor csatlakozhat Reggie White-hoz és Charles Woodsonhoz, akik eddig a legsikeresebb FA-igazolások voltak Green Bayben. Játéka mellett ráadásul azonnal az öltöző vezérévé is vált, csapatkapitánynak is megválasztották.

Bár ennyire kiemelkedő teljesítményt nem nyújtott, a fizetéséhez kapcsolódó elvárásoknak régi barátja, Preston Smith is megfelelt: gyakorlatilag minden statisztikában egyéni csúcsot ért el, 14 sackkel és 12 QB-hittel zárta a szezont. Viszonylag sokszor kapott coverage feladatot is, 18 célbavételből 13 elkapást engedett 130 yardért, TD nélkül, ez 69,2-es irányítómutatót jelentett.

A viszonylag sok (12) elrontott szerelése is hozzájárult ahhoz, hogy első ránézésre meglepően alacsony, 66,5-es PFF-grade-del zárjon, de nem csak a pályán jelentett sokat a jelenléte, hanem az öltözőben is. A két Smith egyértelműen pozitív hatással volt mindenkire, egy ilyen vérfrissítésre nagyon nagy szüksége volt a csapatnak. (Még akkor is, ha marihuána-birtoklás miatt Za’Dariusnak még kinéz majd egy rövidebb eltiltás a következő szezon elején.)

Az újonc Rashan Gary a védősnapek mindössze 23.4%-át töltötte a pályán, ezalatt két sacket ért el, valamint összeszedett egy fumble-t. Az első kör 12. helyén kiválasztott játékostól ennél sokan többet vártak, de még nem szabad őt leírni. Egyrészt vállsérüléssel játszotta végig a szezont, amelyet végül nem kell műteni. Másrészt sokat tanulhatott a két Smithtől – 55,8-as PFF-grade-je azt mutatja, hogy van is hova fejlődnie. Az esélye ugyanakkor még megvan, hogy akár egy Cam Jordan- vagy Everson Griffen-szerű utat járjon be, akik első évükben szintén nem voltak kiemelkedőek, de aztán elit játékossá fejlődtek.

Kyler Fackrell viszont alighanem lejátszotta az utolsó meccsét a csapatban. Tavaly 10,5 sacket produkált, de várható volt, hogy ezt nem tudja megismételni – nem csak a két Smith érkezése miatti kevesebb játéklehetőség miatt, de azért sem, mert tavaly szinte mindig sack lett, ha odaért az irányítóhoz, ez pedig nem fenntartható. Egyetlen sackkel, 58,0-s PFF-grade-del zárta az idényt.

Összegezve: ha két Smith tartja a formáját, akkor az egység jövőre is a csapat erőssége lehet, a depth mélyítésére azonban szükség lenne, ha Fackrell valóban távozik.

A sorozat korábbi részeit itt olvashatjátok.

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük