Hogy nézhet ki az idei keret? – Támadók

Hamarosan kezdődik a szezon, ami azt is jelenti, hogy jön a határidő, ameddig a csapatoknak szűkíteniük kell jelenleg még 80 fős keretüket. Idén is megpróbáltuk megtippelni, a Packersnél hogy nézhet majd ki a keret, egyben kicsit értékeljük az egyes csapatrészek és játékosok tavalyi szezonban mutatott játékát is.  

Fontos megjegyezni, hogy a tippelésnél nem számoltunk azzal, hogy esetleg valakit még igazol a csapat, mint ahogy természetesen sérülések is befolyásolhatják a döntést. Kezdjük a támadósorral. (A védőkről itt olvashattok.)

TÁMADÓK

A támadósor az alapszakaszban több TD-t (48) szerzett, mint ahányszor puntolni kellett (47), ez mindent elmond arról, milyen jól teljesítettek. A tavalyi Packers mindössze a 4. csapat a liga történetében, amelynek sikerült ezt elérnie.

A Packers szerezte a legtöbb pontot az NFL-ben, a szerzett yardokat tekintve 5. lett. 18 meccsből 13-szor szerzett legalább 30 pontot a csapat, amely kifejezetten domináns volt a vörös zónában: 60 próbálkozásból 48 TD-t ért el itt az alapszakaszban, ami a legjobb arány volt a ligában, és nem csak idén, hanem az elmúlt 40 (!) évben.

Irányítók

Ki ne emlékezne, néhány, önmagához képest gyengébb év után Aaron Rodgers tavaly ismét MVP-szezont produkált, és Matt LaFleur rendszerében újra kivirágzott. 48 TD passza egyéni csúcs, passzpontossága pedig 70,7% volt, amellyel vezette a ligát. 121,5-es irányítómutatója a második legjobb a liga történetében, saját, 2011-es eredménye mögött. Aztán a holtszezonban jött a mindenki által már unalomig ismert dráma, amelynek végén Aaron Rodgers végül megegyezett a vezetőséggel, és ezt a szezont még biztosan Green Bayben tölti, így nem kérdés, ki lesz a csapat első számú irányítója.

Jordan Love tavaly végigpadozta a szezont, idén viszont már egy, a korábbiakban megszokotthoz hasonló edzőtáboron van túl, és előszezon-meccsen is pályára léphetett (igaz, ott egy kisebb sérülést is összeszedett), amelyen biztatóan játszott, és az edzésekről is inkább jó hírek érkeztek róla. Sokat segíthet neki az is, hogy Rodgers, aki emlékszik arra, hogy bánt vele Brett Favre annak idején, aktívan mentorálja őt, állítólag még a viharos holtszezonban is beszélt vele a terveiről.

Az idei keretet nézve az ő helyük nem lehet kérdéses, az viszont igen, hogy idén két vagy három irányítót szeretne-e a csapat a rosteren tartani. Mivel Tim Boyle nem kapott új szerződést, így ha hármat, akkor az előszezonban is játszó Kurt Benkert megkaphatja a lehetőséget, hogy a meccseket adott esetben a kispad mellől figyelje.

Keret: Aaron Rodgers, Jordan Love
Gyakorlócsapat: Kurt Benkert
Cut: Jake Dolegala

Futók

Matt LaFleur rendszere nagyon kedvez a futóknak, pláne, hogy egy kiváló támadófal is segíti a munkájukat, így aztán Aaron Jones, bár touchdownjainak száma visszaesett, ismét 1000 yard fölé jutott, ugyanakkor nehéz elfelejteni, mennyire gyengén játszott a Buccaneers elleni konferenciadöntőben. Jamaal Williams, aki még soha nem vesztett fumble-t karrierje során, és tavaly is kiválóan egészítette ki második számú futóként, több mint 500 yardot szerzett, emellett továbbra is ő az egész liga egyik legjobb futója a passzblokkolást tekintve, és a keze is kifejezetten jó, a felé menő labdák 89%-át kapta el.

Mögöttük AJ Dillon első évében, többek között koronavírus-fertőzése miatt, nem kapott sok lehetőséget, amikor viszont igen, akkor azzal élni is tudott: a Titans ellen például a csapat történetének legfiatalabb játékosa lett, aki legalább 100 yardot és két TD-t futott. Mellettük Tyler Ervin kiegészítő szerepet játszott a támadásokban, és tavaly a visszahordásai sem voltak olyan jók, mint egy évvel korábban, igaz, sokat is volt sérült, de nem volt meglepő, hogy nem kapott újabb szerződést.

Aaron Jones viszont a holtszezonban, a cap helyzet miatt némi meglepetésre, kapott egy nagy szerződést, így viszont Jamaal Williams megtartására nem volt esély. A keretben ezután a harmadik számú futó pozíciójáért volt verseny, amelyet az edzéseken és az előszezon-meccseken mutatott játékával az idei hetedik körös újonc Kylin Hill egyértelműen megnyert. Patrick Taylor még kaphat egy esélyt a gyakorlócsapatban, Dexter Williams viszont már sokadszorra nem tudott bizonyítani.

Keret: Aaron Jones, AJ Dillon, Kylin Hill
Gyakorlócsapat: Patrick Taylor
Cut: Dexter Williams

Elkapók

A csoport, amelyet sokan a csapat leggyengébb egységének tartottak tavaly a szezon előtt, sokan sérelmezték, hogy miért nem érkezett elkapó se drafton, se szabadügynökként (aki igen, Devin Funchess, ő meg kiülte a szezont). Bár utólag kiderült, hogy a Packers első két célpontja Justin Jefferson és Brandon Aiyuk volt a tavalyi drafton, a szezon végül valamennyire igazolta a vezetőség döntését: a Packers végül a legtöbb pontot szerezte, és nem az elkapósoron múlt a még jobb eredmény.

Davante Adams új csapatrekordot állított fel 115 elkapással, és beállította a korábbi csúcsot 18 elkapott TD-vel, ráadásul úgy, hogy két meccset ki kellett hagynia. Bárkivel szemben, bárhol is állt fel (útvonalainak 30%-ában a slotból indult), tarthatatlan volt.

Allen Lazard is jól kezdte a szezont, a sérülése után már nem játszott olyan jól, mint előtte, de így is 450 yardig és 3 TD-ig jutott, és nála az is fontos, hogy blokkolásban az elkapók között elitnek számít, de elég sok (5) elejtett labdája volt. Marquez Valdes-Scantling kiváló mélységi célponttá nőtte ki magát, az ő elkapásonkénti yardátlaga (20,9) volt a legmagasabb az egész ligában, 690 yardja és 6 TD-je is szép, ugyanakkor látványos és fájó dropjai is voltak, összesen 7, általában hosszú passzoknál, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Packers összesen 552 yardot vesztett dropok miatt. Nála viszont azt is ki kell emelni, hogy a szezon legfontosabb részében, az utolsó hetekben és a rájátszásban játszott a legjobban.

Mellettük kiegészítő szerepben lépett pályára a néha megvillanó Equanimeous St. Brown, a meglepetésre a keretbe kerülő, de folyamatosan fejlődő Malik Taylor, a továbbra is sokat hibázó Darrius Shepherd és a tulajdonképp Tyler Ervin helyére érkező, de szinte semmit nem mutató Tavon Austin. Nem meglepő, hogy utóbbi kettő nincs is már a csapatnál.

A keretben Adams, Lazard, MVS és az idén draftolt Amari Rodgers helye biztos. Randall Cobb visszahozatalára ugyan szakmai indok nem igazán volt, de a vezetés engedett Aaron Rodgers követelésének, így nem kérdés, hogy ő is ott lesz a keretben. Malik Taylor ismét nagyon odatette magát az előszezon meccsein, így neki elég jók az esélyei, mint ahogy Devin Funchesséi sem lettek volna rosszak, azonban sérültlistára került. Így St. Brown kaphat még egy esélyt, ha 7 elkapó lesz a keretben, bár sérülései miatt akár őt ki is szoríthatja az edzőtáborban remekül teljesítő, de aztán szintén megsérülő Juwann Winfree. Reggie Begelton esélyei Cobb érkezésével csökkentek minimálisra, hiszen hasonló típusú elkapóról van szó. Az pedig óriási meglepetés lenne, ha Damon Hazelton a keretbe kerülne.

Keret: Davante Adams, Allen Lazard, Marquez Valdes-Scantling, Amari Rodgers, Malik Taylor, Randall Cobb, Equanimeous St. Brown
Gyakorlócsapat: Reggie Begelton, Juwann Winfree
Cut: Damon Hazelton

Tight endek

A tight endek közül Robert Tonyan tavaly, harmadik teljes szezonjában, berúgta az ajtót, korábban összesen 10 elkapása volt a ligában, most meg csak TD-ből szerzett 11-et, és a felé menők labdák közel 90%-át elkapta. Blokkoláshoz viszont őt kevésbé lehet használni, de erre a szerepre ott volt Marcedes Lewis, aki ezen a téren továbbra is elitnek számít – ő viszont elkapásoknál használható kevésbé, hiszen mindig is lassú volt. Igaz, így is összeszedett 3 TD-t, és ő az öltöző egyik legfontosabb vezérének is számít.

Mögöttük Jace Sternberger kapott nagyobb szerepet, és nála is látszott, hogy a tight endek túlnyomó többségének több év kell, amíg belerázódnak az NFL-be. Neki az idei éve lehet a vízválasztó. Az óriási meglepetésre harmadik körben draftolt (sokkal hátrébbra várt) Josiah Deguara hamar megsérült, kellemes meglepetés volt viszont a gyakorlatilag a helyére beugró Dominique Dafney játéka.

Az idei keretben Tonyan, Lewis és a sérüléséből felépülő Deguara helye nem kérdéses, Sternberger viszont kétmeccses eltiltással kezdi a szezont, így, ha ugyanezt a posztot akarják feltölteni, amíg visszatérhet, akkor Dafney kaphat újabb lehetőséget. A defensive endből átképzett Bronson Kaufusinak nincs túl sok esélye.

Keret: Robert Tonyan, Marcedes Lewis, Josiah Deguara, Dominique Dafney
Eltiltott: Jace Sternberger
Gyakorlócsapat:
Cut: Bronson Kaufusi

Támadófal

Bár sokan csak arra emlékeznek, hogy a Buccaneers ellen szenvedett az egység, valójában az egész szezont nézve a támadófal kiváló, ligaelit teljesítményt nyújtott. Passzblokkolást tekintve mindegyik kezdő a legjobb 10-ben volt az egész ligát nézve (pass-block win rate). Kiemelkedően teljesítettek futásblokkolásban is: itt az egység együtt volt a liga legjobbja (run-block win rate). Ők engedték a második legkevesebb sacket és a legkevesebb nyomást az irányítón: átlagosan 3,19 másodperc telt el, hogy valaki siettetni tudja Rodgerst, ez kiemelkedően jó szám. Futásblokkolásban pedig 4,36 yardos elvárt átlagot hoztak, ami a 6. legjobb volt a ligában. Mindezt úgy, hogy többen is sérüléssel küzdöttek, így mások, főleg Elgton Jenkins és Billy Turner, több poszton is játszottak.

A kezdők közül David Bakhtiari továbbra is a liga egyik legjobb LT-je (egy sacket engedett az egész szezonban), Jenkinst pedig hamarosan az elit guardok között kell emlegetni (szintén egyetlen sacket engedett), ráadásul tackle-ként is jól helyt állt. Corey Linsley a liga legjobb centere volt különböző mérőszámok alapján (ő is egyetlen sacket engedett), Lucas Patrick a cseresorból előlépve eddigi legjobb évén van túl (öt engedett sack), Billy Turner pedig sokkal jobban játszott jobboldali tackle-ként, mint egy évvel korábban guardként, elit passzsiettetőket is féken tartott (ő négy sacket engedett). Bakhtiari sérülése miatt viszont neki kellett a baloldalra átmennie, itt már akadtak problémái, különösen a konferenciadöntőben.

A többiek közül a Bryan Bulaga távozása miatt érkező Rick Wagner leginkább csereként szállt be, megbízhatóan. Lane Taylor kezdő guardként indította a szezont, de már a első meccsen megsérült. Az újonc Jon Runyan viszont remekül élt a kapott lehetőségekkel, játéka nagyon kellemes meglepetés volt. Rajtuk kívül még Yosh Nijman és Ben Braden lépett pályára, de ők inkább csak a special teamben.

A holtszezonban aztán két fontos ember is távozott: Linsley megtartására egyszerűen nem volt pénz, helyére érkezett Josh Myers a draft második körében, Rick Wagner pedig valószínűleg visszavonul térdsérülése miatt, bár ezt hivatalosan még nem jelentette be.

A keret kijelölésénél a legnagyobb kérdés, hogy Bakhtiari felépül-e teljesen a szezon kezdetére. Amennyiben nem, akkor könnyen lehet, hogy PUP-listán kezdi a szezont, ami azt jelenti, hogy az első hat meccset ki kell majd hagynia (az is elképzelhető, hogy kerethirdetés után kerül IR-re, ez esetben hamarabb visszatérhet). Bízzunk benne, hogy ez nem így lesz, rajta kívül Jenkins, Myers, Turner és az idén igazolt Dennis Kelly helye biztosnak tűnik, bár utóbbi kisebb térdsérülése még közbeszólhat.

Lucas Patrick ugyan szenvedett az edzőtáborban és az előszezon-meccseken, a korábbi években viszont mutatott annyit, hogy bekerüljön a keretbe. Ben Braden és az újonc Royce Newman viszont kiváló előszezont futottak, így akár harcban lehetnek egy kezdő pozícióért is (a jobboldali guardéért), mint ahogy Runyan is minden bizonnyal kerettag lehet. Így viszont a többiektől el kell köszönni: Coy Cronk az edzőtábor miatt talán esélyes lehet a gyakorlócsapatra, Jake Hanson és Cole Van Lanen pedig azért, mivel a Packers draftolta őket, Jacob Caprától és a sokat, de még mindig nem eleget fejlődő Yosh Nijmantől viszont feltehetőleg elköszön a csapat – hacsak nem trade-el el valakit az előtte lévők közül (leginkább talán Patrick kerülhet szóba), illetve ha Bakhtiari mégsem épül fel teljesen a szezon kezdetéig.

Keret: David Bakhtiari, Elgton Jenkins, Josh Myers, Royce Newman, Billy Turner, Dennis Kelly, Lucas Patrick, Jon Runyan, Ben Braden
Gyakorlócsapat: Jake Hanson, Coy Cronk, Cole Van Lanen
Cut: Jacob Capra, Yosh Nijman

Kommentek

2 thoughts on “Hogy nézhet ki az idei keret? – Támadók

Comments are closed.