NFC döntő – Beharangozó

Tampa Bay Buccaneers- Green Bay Packers

2021.01.24. 21:05 Lambeau Field, Green Bay, Wisconsin

Elérkezett a lehetőség, hogy az alapszakasz hatodik hetén elszenvedett idegenbeli vereség után visszavágjon a Packers a floridai Kalózoknak. A hazai pálya most a Csomagolóknak kedvezhet, ám ettől még nehéz mérkőzés vár a házigazdákra. Mindkét csapat remek teljesítménnyel jutott el az NFC döntőig, ahonnan már csak egy lépés a Super Bowl, tehát biztosak lehetünk benne, hogy remek mérkőzést vív majd egymással a két alakulat. Lássuk mire számíthatunk vasárnap este!

A mérkőzésről

Ötvenhetedszer fogja összemérni a tudását a két gárda az örökmérleg eddig 33 Packers győzelem, 22 Tampa győzelem és egyetlen döntetlen, a rájátszásban azonban mindössze egyetlen egyszer futottak össze 1997-ben, azt az NFC elődöntőt a Packers nyerte 21 -7 arányban. Érdekesség, hogy a Packers akkor is 13-3-as alapszakasz mérleggel jutott a playoffba, a Buccaneers alapszakasz mérlege pedig 11-5 volt abban az évben. Igazi wisconsini fagyott tundra időjárás ígérkezik a mérkőzés időpontjára hóeséssel, ami elvileg a futójátékokat hozhatja előtérbe mindkét oldalon, ám a legutóbbi havas meccsen a Packers támadó egysége meglepően jól tudta alkalmazni a passzjátékokat is a Titans ellen, tehát nem kizárt, Matt LaFleur újra előhúzhat pár meglepetés playt a varázscilinderéből. Szükség lesz rá, hiszen a Buccaneers védelme még mindig az egyik legjobbnak tartott a ligában. Ráadásul a Ramsszel szemben, nekik a támadósoruk is ütőképesebb.

Packers előzmények

Meggyőző offense és reményt keltő defense játékkal verte a Zöld-Arany legénység az elit védelemmel rendelkező Los Angeles Rams gárdáját az NFC elődöntőben. Igaz a speciális egység továbbra se állt teljesen a helyzet(ek) magaslatán, de összességében a csapat teljesítménye bizakodásra ad okot a döntőre. A támadósor már vitathatatlanul a liga legjobbjai közé tartozik, Aaron Rodgers pedig MVP-formában játszik, és bár a védelemnek még lenne hova fejlődnie, ott is akad kiváló teljesítmény, elsősorban Jaire Alexander, Adrian Amos, Darnell Savage és Za’Darius Smith, illetve a D line-ban Kenny Clark személyében. Támadó oldalon az alapemberek (A-rod, Davante Adams, Aaron Jones) mellett Robert “Bobby” Tonyan elképesztő lelkesedése, illetve az egyre nagyobb önbizalommal játszó elkapóink (Allen Lazard, Marquez Valdez-Scantling) teljesítménye volt kiemelkedően látványos és szívderítő a Kosok ellen.

Bízunk benne, hogy a lelkesedésük és igyekezetük ezen a mérkőzésen újra meghozzák az eredményeiket. A speciális egységben továbbra se túl rózsás a helyzet, az engedett visszahordások és alig visszahordott pár yardok mellé most még a rúgó egység hibái is párosultak (Hunter Bradley long snappernek sikerült párszor elrontania a hátraadásokat), Mason Crosby a meccs közben látványosan a nyakát és a vállát fogdosta, tehát nála kisebb sérülés se volt kizárható, ám szerencsére a héten nem jelent meg a sérültjelentésben. Mindenesetre remélhetőleg minimum ezek a hibák-gondok orvoslásra kerülnek vasárnap estére.

Sérülések terén szerencsére jól áll a csapat, a legutolsó sérültjelentés szerint csak (DL) Keke Kingsley lesz kénytelen biztosan kihagyni a Tampa elleni derbit és kérdéses státuszban is csak (CB) Kevin King van jelenleg, az ő a végső besorolását majd közvetlenül a mérkőzés kezdete előtt egy órával fogják közzé tenni. Amennyiben nem tud kezdeni, King helyére akár a frissen visszaigazolt veterán Tramon Williams is beállhat, hiszen ő az egyik, aki felkerült a gyakorló egységből a keretbe.

Buccaneers előzmények

A Tampa Bay küzdelmes mérkőzésen tudott diadalmaskodni a már az alapszakaszban is velük nagy versenyben álló New Orleans gárdája ellen, s ami igazán nagy szó, hogy idegenben gyűrték le a Szenteket. A “nyugger” QB párharcot végül az idősebb Brady nyerte, Drew Brees 3 interceptiont dobott, ami végül eldöntötte az egymás elleni (utolsó?) meccsüket. A Kalózok ismét főként a remek védelmüknek köszönhették a győzelmüket, ám a támadó oldalukon mutatott folyamatos pontszerzések azt igazolják, hogy bizony náluk ez az egység sem a “futottak még” kategória. A támadófalukban az Ali Marpet, Ryan Jensen, Aaron Stinnie, Donovan Smith kvartett a kiváló újonc Tristan Wirfsszel kiegészülve elég jól meg tudja védeni a 43 éves klasszis irányítójukat, aki minden rutinját latba vetve még közepesnek mondható formában is gond nélkül játékba tudja hozni az offense-ük legélesebb fegyvereit. Futásoknál egyre jobban előtérbe kerül az egykori Jaguars felfedezett Leonard Fournette,

akinek egy-egy passzolt labda se okoz gondot (ezt például a Saints ellen jól igazolta az elkapott TD-vel), mellette pedig a szezon közepétől kiváló formába lendülő Ronald Jones II. teljesít szolgálatot, továbbá rendelkezésükre áll még harmadik vonalban vész esetén a szebb napokat látott LeSean “Shady” McCoy is. Elkapásoknál a Mike Evans – Chris Godwin alkotta elkapópáros a liga egyik legjobbja, és bár mindketten sérülésekkel küzdöttek a szezon folyamán, most biztosan játszani fognak vasárnap. Mellettük a tight endekre nagyon figyelni kell, hiszen O.J. Howard kiesése ellenére az eleinte keveset mutató Rob Gronkowski, valamint az egyre jobb formába lendülő Cameron Brate bizony gyakori célpontja mostanában Bradynek. A védelmük futás ellen tavaly is, idén is az egyik legjobbnak számított.

A Lavonte David – Devin White félelmetes páros középen, szinte mindent “megfog”, persze előttük a D line se gyenge olyan nevekkel mint Ndamukong Suh, William Gholston vagy a sérülésből éppen visszatérő kiváló nose tackle, Vita Vea. A szezonban átlagban eddig kevesebb mint 60 yardot engedtek meccsenként, 2,7 yardot pedig futásonként, pedig többek között Alvin Kamarával és Christian McCaffrey-vel is szembe kellett már nézniük. Nem kisebb nevek üldözhetik majd Rodgerst a passrushok során mint (OLB) Shaquil Barrett és (OLB) Jason Pierre-Paul. A hátsó soruk igaz meglehetősen fiatal, de ennek ellenére se gyenge a felhozatal, a bomba szezont produkáló újonc (S) Antoine Winfield Jr.

mellett olyan veteránok játszanak mint (CB/NB) Ross Cockrell, (S) Jordan Whitehead, (S) Mike Edwards vagy (CB) Carlton Davis. Talán a legsebezhetőbb pontja a védelmüknek a nem túl acélos CB corp. Összességében nézve viszont a liga második legjobb védelmét tulajdonítják nekik a szakértők. Sérülések terén ők is jól állnak, csak (WR) Antonio Brown nem tud majd pályára lépni ellenünk, illetve a kiváló újonc safety Antoine Winfield játéka van még kérdéses státuszban.

Ami döntő lehet

  • Sikeres lesz-e a Packers futójátéka a kiváló Buccaneers run defense ellen? Még ha 100 yardos meccsre nem is feltétlenül lesz szükség a futóinktól, mindenképp fontos, hogy a földön is hozzanak yardokat, segítve ezzel a play action játékokat is.
  • Rendkívül fontos lesz, hogy sikerül-e nyomást gyakorolni Bradyre! Ő sosem volt egy mobilis irányító, és idén többször látszott már,hogy nyomás alatt hajlamos a korábbinál többet hibázni: passer ratingje katasztrofális, 47,7-es ilyenkor. A nyomásgyakorlásban nagy szerepe lehet Kenny Clark mellett Dean Lowrynak, a nagyon jó formában levő újonc Rashan Garynek, de az idén eddig elég keveset mutató Preston Smithtől is több kell az eddigieknél.
  • Meg kell védeni Aaron Rodgerst! A Packers támadófala a liga legjobbjai közé tartozik idén, még Bakhtiari kiesése ellenére is, passzblokkolásban konkrétan a legjobb, de ennyire erős pass rushsal alig találkoztak eddig a szezonban, ebben a kategóriában a Buccaneers a legjobb jelenleg a ligában. Már hét játékos ért el legalább két sacket náluk ebben a szezonban.
  • Féken lehet-e tartani a vendégek elkapóit? Igaz, havas meccs várható, de ennek ellenére nem kizárt a Tampa oldalán se a passzjátékok lehetősége, ezek levédekezésében fontos szerepe lesz a safetyknek is, de a legtöbbször várhatóan az idén kiválóan játszó, elkapásokat alig engedő Jaire Alexander találkozik majd a gyors Godwinnal, míg a magas, erős Evans őrzése Kevin King feladata lehet, amennyiben pályára tud lépni. Ha nem, akkor várhatóan az eddig elég jól helyt álló Chandon Sullivan vagy esetlegesen a frissen visszaigazolt veterán Tramon Williams őrizheti majd legtöbbször – egyik esetben sem lehetünk nyugodtak. Ha pedig mégis Alexander őrzi Evanst (és Chandon Sullivan a slotelkapók helyett Chris Godwint), akkor az lesz a kérdés, hogy Sullivan agresszivitása vagy Williams rutinja ellensúlyozni tudja-e a magasságkülönbséget.
  • Hogy játszanak a belső linebackerek? Krys Barnes az idei szezon meglepetésembere, főleg futás ellen játszik jól, Christian Kirksey és az újonc Kamal Martin visszatérésével pedig meglehetősen felerősödött ez a csapategység , azonban még nem dőlhetünk nyugodtan hátra, mivel a Tampa futói nagyon jó formában vannak és a TE játékaik is egyre hatékonyabbak.
  • Sikerül-e csökkenteni az elrontott szerelések számát? Az előző két meccsen végre javulni látszanak ezen probléma statisztikái, de nem szeretnénk elkiabálni, mert sajnos továbbra is erősen benne van a védőjátékunkban az ilyen jellegű hibák lehetősége.
  • Mire lesz képes a speciális egységünk? Tyler Ervin hiányában mi lesz a visszahordásokkal? Tavaly ő mentette meg egy negatív történelmi rekordtól a csapatot, most nélküle legalább arra szükség lesz, hogy a visszahordók (Tavon Austin, Malik Taylor és Tramon Williams jöhet szóba), ne veszítsenek labdát. Ervin szerepe nem csak a visszahordásoknál volt fontos, hanem a támadójátékban is, nagyon sokszor ő volt az, aki snap előtti beindulásaival összezavarta a védelmeket. Ezt a szerepet kéne Austinnak átvennie, de sajnos eddig Tavon messze nem tűnik olyan jó megoldásnak erre mint Ervin volt.
  • A Packers futóinak szerepe a passzjátékoknál is fontos lesz, ezen a területen ugyanis a többihez képest gyengébb a Buccaneers. Nem kizárt, hogy Jamaal Williams, Aj Dillon és az elsőszámú Aaron Jones ismét kiemelt szerepet kap majd a kisebb-nagyobb passzoknál is. (Főleg ha A-rodnak gyorsan kell majd szabadulnia a labdától).
  • Be kell vonni minél többször a játékainkba a jó formában levő fiatal támadóinkat. Allen Lazard, Robert Tonyan, Marquez Valdes-Scantling és EQ egyre fontosabb szerepeket kapnak a támadásaink során, ami jó, mivel felnőni látszanak a feladataikhoz. Ki kell használni maximálisan a bennük rejlő lehetőségeket.
  • Karmesterünknek vigyáznia kell a labdára, az alapszakaszban egyedül a Tampa ellen dobott egy meccsen 2 interceptiont (az egész alapszakaszban dobott összesen ötöt), ennek nem szabad most megismétlődnie.

Érdekességek

  • Utoljára 2017-ben találkozott a két csapat a Lambeau Fielden, akkor Brett Hundley irányított, és hosszabbítás után 26-20-as Packers-siker született.
  • Rodgers és Brady eddig mindössze háromszor játszott egymás ellen, 2014-ben és 2018-ban, és tavaly a 6. fordulóban. Az alapszakaszban mindketten megnyerték a hazai meccsüket (Brady már kétszer, a Buccs színeiben először). (A 2010-es meccset Rodgers sérülés miatt hagyta ki.)
  • A két irányító mindig óriási tisztelettel beszél a másikról, többször is kijelentették már, hogy egymást tartják a valaha volt egyik legjobb irányítónak. Egyébként golfban is összemérték már a tudásukat, ott Rodgers volt a jobb.
  • Tom Brady és David Bakhtiari ugyanabba a kalifornai középiskolába jártak, csak épp néhány év(tized) különbséggel.
  • A vélhetően a pályán is többször találkozó Shaquil Barrett és Billy Turner 2016 és 18 között együtt játszott a Denver Broncos csapatánál.
  • A két csapat az eddigi 56 meccsen egymás ellen szerzett összes pontjainak száma eddig: Packers 1089 pont, Buccaneers 918 pont.
  • Az NFL történelme során (1996 és 2007 után) harmadik alkalommal lesz most a Lambeau Field az NFC döntő színhelye.
  • A két csapat eddigi egymás elleni örökmérlege a Lambeau Fielden: 16 Packers győzelem, 5 Buccaneers győzelem, döntetlen még nem volt (és most se lesz)

A mérkőzés magyar idő szerint 2021.01.24-én, vasárnap este 21:05-kor kezdődik, a meccshez élő stream linkek, illetve élő chat elérhető lesz a szokásos felületen és a discord szerverünkön! <—- klikk ide!

Kommentek