5. hét – Beharangozó

Green Bay Packers – Cincinnati Bengals

2021.10.10. 19:00, Paul Brown Stadium, Cincinnati, Ohio

A meccsről

Ritkán látott ellenféllel találkozik ezúttal a Green Bay Packers csapata, amely mindössze hatodszor látogat a Cincinnati Bengals otthonába, vagyis újból az AFC North egyik gárdája az ellenfél. Mindkét csapat 3-1-es mérleggel várja a meccset, és a nagyot fejlődő Bengalst egyáltalán nem szabad félvállról venni.

Packers előzmények

Az első heti, Saints elleni vereség óta hármas győzelmi sorozatot épített a csapat, amely alkalmanként kifejezetten jól is játszott. A védelem, legalábbis egyelőre, meccsről meccsre jobb teljesítményt mutat, a támadósor pedig az elvárt módon termeli a pontokat, így a Packers vezeti a csoportját.

Irányítóposzton az első heti pocsék játéka után Aaron Rodgers összeszedte magát, és bár még nem találta meg MVP-formáját (tőle szokatlanul minden meccsen van néhány pontatlan passza, és van, hogy nem veszi észre az üres embert), de így is nagyszerűen, és ami ugyanennyire fontos, igazi vezérként játszik. A futók közül Aaron Jonesnak a múlt héten megvolt a szokásos éves fumble-je, de azért termelte a yardokat, és mellette AJ Dillon is jól szállt be a Steelers ellen. Ezen a téren viszont még van fejlődési lehetőség: a Packers csak a 24. a ligában a futott yardokat nézve.

Az elkapók közül Davante Adams továbbra is tarthatatlan, Marquez Valdes-Scantlingnek viszont még legalább két meccset ki kell hagynia, ezzel a legfontosabb mélységi célpontját vesztette el Rodgers, ami az egész támadósor játékára hatással van. Allen Lazard viszont továbbra is villan egyet-egyet, Randall Cobb pedig a Steelers ellen régi önmagát idézte – ha tartja a formáját, és nem tűnik el újra hetekre (ahogy az elmúlt szezonokban rendszeresen), akkor igazolja, hogy megérte visszahozni. A tight endek közül Marcedes Lewis továbbra is kiválóan blokkol, és néha még labdát is kap – ez utóbbi viszont többször megtörténhetne Robert Tonyannel. Josiah Deguara egyelőre nem tudta felvenni az NFL ritmusát, de bízzunk abban, hogy ezt lassan-lassan megteszi.

Külön ki kell emelni a támadófalat, amely egészen kiváló munkát véget, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy alapemberek hiányoznak. A jobboldalon Billy Turner már tavaly is jól játszott, idén pedig a fal egyik legbiztosabb pontja. Mellette Royce Newman viszont talán a leggyengébb láncszem, de egy negyedik körös újonctól az is szép, hogy a kezdőbe verekedte magát, és azért a fejlődés is látszik rajta. A center Josh Myersen viszont egyáltalán nem látszik, hogy újonc, kiválóan pótolja Corey Linsley-t – csakhogy ujjsérülés miatt ezt a meccset ki kell hagynia. A fal baloldalán Jon Runyan könnyen elképzelhető, hogy bejátszotta magát a kezdőbe guardként, tackle-poszton pedig az előző két évében összesen néhány snapet kapó Yosh Nijman kellemes meglepetés volt az elmúlt két hétben, így hiába térhet vissza talán Elgton Jenkins, könnyen lehet, hogy Myers helyén, centerként játszik majd. Ha pedig még ezen a héten sem játszhat, akkor oda Lucas Patrick ugorhat be.

A védelemben, a javulás ellenére, több a kérdőjel. A védőfallal kezdve: az elmúlt két hét megmutatta, mennyit számít, ha Kenny Clark mellett még legalább egyvalaki jól játszik: a 49ers ellen az azóta Covid-listára kerülő Tyler Lancaster, a Steelers ellen pedig Kingsley Keke volt ez, ennek is volt köszönhető a jó védekezés. A passzsiettetők közül Rashan Gary és Preston Smith főleg futás ellen remekel, ugyanakkor az irányítóra mindketten gyakorolhatnának több nyomást (bár Gary ebben is szépen teljesített a múlt héten), hogy segítsék a secondary munkáját. Ráadásul mögöttük, Chauncey Rivers sérülése miatt, jelenleg csak a másodéves Jonathan Garvin jelent mélységet, ami még okozhat gondokat – bízzunk abban, hogy Za’Darius Smitht látjuk még játszani a szezonban.

Linebacker-poszton De’Vondre Campbellről egyre inkább ki lehet jelenteni, hogy kiváló igazolás volt, a fiatal A.J. Hawk óta nem láttunk ilyen jó LB-játékot a csapatban. A héten ráadásul elvileg tovább erősödött az egység a Cowboystól elküldött Jaylon Smith érkezésével – kíváncsian várjuk viszont, hogy ő a két évvel ezelőtt Pro Bowl-formáját, vagy a tavaly mutatott, meglehetősen gyenge játékát mutatja-e. Az se biztos, hogy pár nappal érkezése után máris komoly szerepet kap, ebben az esetben továbbra is az agyrázkódásából felépülő Krys Barnes lehet többet a pályán.

A legnagyobb veszteség a secondaryt érte: Jaire Alexander kiesését minden csapat megérezné. Egyelőre bíznak abban, hogy nem kell megműteni a vállát, és néhány hét múlva visszatérhet a pályára, de addig is valahogyan pótolni kellene, ami nem lesz egyszerű. Eric Stokes ugyan ígéretesen játszik, de azért újonchibákat is elkövet. Kevin King visszatérhet, de az ő játékában mindig benne van egy-egy hajmeresztő hiba, a nickel corner Chandon Sullivan pedig elég gyengén játszik idén (már 14 elkapást és 179 yardot engedett, 16 targetből), többször már le is cserélték. Isaac Yiadom kimondottan gyengén szállt be Alexander sérülése után a Steelers ellen (ami labda felé ment, abból elkapás lett), az újonc Shemar Jean-Charlesnak pedig még tanulnia kell – ezért is érkezhetett a héten némi erősítés a tapasztalt Rasul Douglas személyében. A safety-sor ugyanakkor rendben van, mind Adrian Amos, mind Darnell Savage biztos pontnak számít.

Bengals előzmények

A Bengals egy Vikings elleni hosszabbításos győzelemmel kezdte a szezont, majd jött egy chicagói, szoros meccsen elért vereség. Utána viszont javítottak, és magabiztosan verték a csoportrivális Steelerst, a múlt heti, csütörtök esti, Jaguars elleni meccsen pedig ugyan gyakorlatilag végig hátrányban voltak, de egy utolsó másodperces mezőnygólnak köszönhetően mégis győzni tudtak, így a Bengals is vezeti a csoportját.

A tavalyi 1/1-es, Joe Burrow első szezonja felemásra sikerült, ráadásul hamar véget is ért egy súlyos sérülés miatt. Abból viszont teljesen felépült, és idén már nagyszerűen játszik, közel 1000 passzolt yardnál és 9 TD-nél jár, igaz, mellette van 4 interceptionje is. A futásokat nézve viszont nem áll annyira jól a Bengals: a 23. legtöbb yardot futották (vagyis pont a Packerst előzik), ráadásul első számú futójuk, Joe Mixon sérüléssel bajlódik, kérdéses a játéka a hétvégén. Helyette elsősorban Samaje Perine szállhat be, aki azért közel sem képvisel ugyanolyan minőséget.

Ellenben az elkapósorral, amelyet szinte minden csapat megirigyelhetne. Az egyre inkább visszaeső A.J. Green ugyan távozott, helyette azonban érkezett Burrow régi ismerőse, Ja’Marr Chase, aki hamar letette a névjegyét, már négy TD-nél jár, és három, 40 yardnál hosszabb elkapása is volt (a legtöbb a ligában). Mellette a sérülés után visszatérő Tee Higginsre, valamint a slotelkapó Tyler Boydra is nagyon kell figyelni, de akár a tight end C.J. Uzomah is okozhat fejfájást.

Persze ehhez az is kell, hogy a támadófal megvédje Burrow-t. Ebben ugyan sokat fejlődtek idénre, főleg a baloldali tackle Jonah Williamst érdemes kiemelni, ugyanakkor az egységből egy kezdő (a guard Xavier Su’a-Filo) biztosan, egy pedig (a center Trey Hopkins) várhatóan hiányozni fog, és kérdéses, hogy a helyükre lépő cserék milyen játékot nyújtanak majd.

A hazaiak védelme a számok alapján a hetedik legjobb a ligában, de a megújult védőfalban is lehet egy nagy hiányzójuk, méghozzá Larry Ogunjobi személyében. A másik kezdő, a szabadügynökként érkező D.J. Reader viszont nagyon jól játszik, vele meggyűlhet a baja a Packers-támadófalnak, ráadásul a csere BJ Hillre is figyelni kell, már három sacknél jár idén. A passzsiettetők közül a holtszezonban a Saintstől klubrekordot jelentő igazolásként érkező Trey Hendricksont kell kiemelni, ő is három sacket szerzett eddig, de a másik kezdő Sam Hubbardnak is van kettő, és ő emellett futások ellen is kiemelkedően teljesít.

A linebacker-sor Logan Wilsonnal, Akeem Davis-Gaitherrel és Germaine Pratt-tel első hallásra nem tűnik annyira félelmetesnek, de ez csalóka, ugyanis mindhárman megbízhatóan játszottak eddig, Wilson ráadásul kifejezetten jól – elég csak arra gondolni, hogy már három interceptiont szerzett, miközben másnak egy sincs a csapatban.

Ez némi kritika a Bengals cornerbackjei felé is, akik valóban nem számítanak a legjobb egységnek, ráadásul az egyik kezdő, a Vikingsból ismerős Trae Waynes játéka kérdéses. A szintén kezdő, korábban Dallasban játszó Chidobe Awuzie viszont visszatérhet, és vele vigyázni kell: idén arányosan ő engedte a legkevesebb elkapást a ligában, ha célba vették. Mellette Mike Hiltont és Eli Apple-t láthatjuk majd várhatóan – utóbbi hullámzó játékra mindig számíthat az ellenfél, vagyis könnyen lehet, hogy Rodgers is gyakran dobál felé. A safety-soruk viszont Ricardo Allen sérülése ellenére nem rossz, Vonn Bell jó átlagot hoz, Jessie Bates pedig az egyik legalulértékeltebb safety a ligában, velük érdemes lesz vigyázni.

Ami döntő lehet

  • Meg kell védeni Aaron Rodgerst. A felforgatott támadófalnak ismét nehéz dolga lesz, Hendrickson és Hubbard összesen már 30-szor gyakoroltak nyomást az ellenfelek irányítóira. Utóbbit Turner féken tarthatja, előbbivel viszont meggyűlhet Nijman baja. Ne lepődjünk meg, ha többször kap majd tight end-segítséget, illetve ha a Packers a gyors passzjátékokat részesíti előnyben.
  • A Bengals védői ugyan nagyon jók futás ellen, ennek ellenére valahogy be kell indítani a futójátékot, hogy sikerüljön fárasztani a védelmet. Akár Jones, akár Dillon fog ki jó napot, az sokat segíthet az egész csapatnak.
  • A másik oldalon viszont ki kell használni, ha Mixon esetleg nem játszik, és korán elvenni a Bengals kedvét a futásoktól – ebben az esetben jobban lehet a passzok elleni védekezésre koncentrálni.
  • Meg kell akadályozni a nagy játékokat, ehhez kiemelten fontos, hogy milyen teljesítményre lesznek képesek a Packers CB-i a Bengals elkapói ellen. Chase gyorsaságával Stokes fel tudja venni a versenyt, de ez nem lesz elég, az újonctól hibátlan játék kell. Fontos szerepe lesz a védelmi hívásoknak is: valószínűleg már minden támadókoordinátor és irányító tudja, hogy ha Kevin King egy gyors elkapóval szemben off coverage-ben áll fel, és nincs egyértelmű safety segítsége, akkor azt az oldalt érdemes támadni. Ráadásul a slot WR Boydra is figyelni kell – a várhatóan ellene legtöbbször védekező Chandon Sullivantől komoly javulásra van szükség.
  • Az elkapók esélyeit rontja, ha Burrow-nak nyomás alatt kell játszania, ilyenkor ugyanis jelentősen romlik a teljesítménye. Vagyis mind a passzsiettetőktől, mind a védőfalemberektől jó játékra lesz szükség – megint fel kell nőnie valakinek Clark mellé.
  • Mint minden meccsen, ezúttal is döntőek lehetnek a turnoverek: egyrészt vigyázni kell a labdára (gondoljunk csak Logan Wilson három interceptionjére), másrészt ki kell használni a Bengals-támadók esetleges hibáit, és adott esetben labdát kell szerezni, akár fumble, akár interception formájában.
  • Fontosak lehetnek az elrontott szerelések – a Bengals védői is hajlamosak erre, már 36-nál járnak idén (a Packers 23-nál), ilyenkor akár nagy játékok is kialakulhatnak.
  • A special teamben a visszahordásokra kell figyelni. Puntoknál, köszönhetően Corey Bojorquez kiváló rúgásainak, nincs nagy gond, eddig általában fair catchre kényszerítette a visszahordókat. Kickoffoknál egy-egy 25-30 yardos visszahordás még nem számít katasztrófának, az ennél hosszabbakat viszont meg kellene akadályozni. Fontos az is, hogy a longsnapper ne hibázzon – a Steelers ellen Bojorqueznek kellett korrigálni egy rosszul feladott labdát, ez nem biztos, hogy mindig sikerülni fog.
  • És persze szokás szerint emeljük ki a rúgókat: Mason Crosby eddig hibátlan idén, de nagyon kell figyelni, nehogy blokkolni tudják a próbálkozását (a Steelers ellen csak egy kedvező bírói döntés miatt nem lett ebből baj). A Bengals újonca, Evan McPherson viszont rontott már mezőnygólt, de két győztes FG-ja is van már – ez is sokat számíthat egy szoros meccsen.

Érdekességek

  • A Bengals azon kevés csapat egyike, amellyel szemben Aaron Rodgers mérlege negatív: 1-2. Eddig egyszer játszott a Paul Brown stadionban, 2013-ban, vereség lett a vége.
  • Eddig 14-szer játszott a két csapat egymás ellen, 7-szer a Bengals, 6-szor a Packers nyert.
  • Utoljára 2017-ben találkozott a két csapat, akkor a Lambeau Fielden hosszabbításban született 27-24-es hazai győzelem – ez a meccs arról is emlékezetes, hogy Rodgers ekkor dobta ritka pick-sixei egyikét. Előtte viszont zsinórban háromszor a Bengals nyert.
  • Mindkét vezetőedzőnek ez a harmadik NFL-szezonja: Matt LaFleur mérlege 29-7, Zac Tayloré 9-26-1.
  • Ők ketten régóta ismerik egymást, hiszen 2017-ben együtt dolgoztak a Ramsnél: LaFleur támadókoordinátor volt, Taylor pedig az elkapókat edzette.
  • Zac Taylor felesége, Sarah, a korábbi Packers-vezetőedző, Mike Sherman lánya.
  • A Bengals tartalékcsapatában ismerős arcok is feltűnnek, például Mike Daniels, de Tony Brown cornerback is eltöltött két szezont Green Bayben.

A meccset a Fox, Magyarországon pedig az Arena4 közvetíti, de a szokásos streameket is megtaláljátok majd a Discordon.

Go Pack Go!

Kommentek

One thought on “5. hét – Beharangozó

Comments are closed.