1. hét értékelő: Green Bay Packers – Detroit Lions 27-13

A jó, a rossz és a csúf wisconsini kiadása.

Győzelemmel kezdte a szezont a Packers miután fölényes győzelmet arattak a Detroit Lions ellen a vasárnapi nyitófordulóban a Lambeau Fielden. Matt Lafleur csapata már az első támadássorozatot touchdownnal zárta és a délután nagy részében legalább 10 ponttal vezetett a kétszeres NFC North bajnok ellen. A 27-13-as végeredmény és a 14 pontos különbség valószínűleg nem meséli el a teljes képet arról, hogy milyen jól játszottak a sajtfejűek és mennyire limitáltan tartották Dan Campbell csapatát akik az egész mérkőzés során fogatlan oroszlánnak tűntek.

Jordan Love két korai touchdownnal járult hozzá a győzelemhez, Micah Parsons többek között sackkel debütált új csapatában, sokak által szezon előtt lesajnált futás elleni védekezés és a defensive line oroszlánrészt vállalt a győzelemben.

A Jó:

A kezdés: Az előző szezonban a Packers mindkétszer beragadt a rajtnál a Lions ellen később ennek is köszönhetően nem sikerült a fordítás. Most azonban sikerült a gyors és jó kezdés, az első negyed után 10-0-ra, a félidőben pedig 17-3 állt az eredményjelzőn. Jordan Love két touchdownt pakolt fel a táblára és még egy mezőnygóllal sikerült az első három támadássorozat alkalmával is pontokat szerezni. Az egész meccs során ezt a vezetést és a kontrollt nem adta ki a kezéből a hazai csapat.

A debütáns: Micah Parsons mindössze 29 snapet töltött a pályán, de limitált szerepe ellenére is észre lehetett venni, hogy mit fog ő majd adni hosszútávon ennek a tehetséges, fiatal egységnek. Az első nyomásgyakorlása során amikor a pályára lépett egyből puntot sikerült kiharcolni. Második alkalommal az ő általa generált nyomásnak volt köszönhető Williams interceptionje. Folyamatosan duplázták és így másoknak teremtett sackelesi lehetőséget, majd a meccs végeztével ő is bejelentkezett és bezsákolta Goffot. Debütálása a védelmi egység domináns teljesítményének egyik csúcspontja volt.

A befejezés: Egy garbage timeban született touchdownt bár engedélyeztek a wisconsiniak, de a negyedik negyed befejezése kiváló volt ennek ellenére is. A fárasztó harmadik negyed után mindössze 17-6 előnnyel fordultak rá a csapatok a záró negyedre, ahol a védelem több three&outot és turnover on downst is produkált amivel sikerült lezárni a meccset. Majd a végén Jacobs vitte be a kegyelemdöfést, tenisz nyelven szólva Game, set, match.

A rossz:

Harmadik negyed: Egy hosszú támadássorozattal indult a negyed, de végül két punttal és szerzett pont nélkül zárta a csapat a harmadik felvonást. Jordan Love a szerencsének és a detroiti védők szabálytalanságának köszönhetően megúszott egy csúnya pick sixet. A harmadik negyedben a csapat kicsit konzervatívvá és lapossá vált támadóoldalon.

A csúf:

A pick six és Zach Tom sérülése: A hazai csapat legrosszabb játéka végül nem számított bele, de a jövőben fontos lesz ezekre is jobban figyelni. A harmadik negyedben Jordan Love, Brian Branch kezébe dobta a labdát aki visszahordta, de szabálytalanság miatt érvénytelenítették a touchdownt, de ennek a játéknak a következménye az lett, hogy Zach Tom megsérült. Hutchinson szabálytalankodott az irányítóval akin Tom olyan szerencsétlenül esett át, hogy csipősérülést szenvedett és játéka kérdéses a csütörtök esti rangadón a Commanders ellen.

Érdekességek:

  • Love 22/16-os mérleggel zárta a meccset, 188 yard és 2 touchdown került a neve mellé, az egész meccsen nyomás nélkül passzolhatott.
  • 10 különböző játékos is elkapással zárta a meccset, közülük Reed húzott be a legtöbbet, szám szerint hármat.
  • Josh Jacobs 19 futásból 66 yardot pakolt be a közösbe ami nem túl sok viszont touchdownjával valamint jó passzblokkolásával fontos szerepet játszott
  • Edgerrin Cooper összesen 12 szerelést mutatott be, míg Bullard és Walker 9-9 szereléssel zárta a meccset. Cooper és Walker hatalmas játékának köszönhetően sikerült limitálni a detroiti futásokat, Gibbs és Montgomery végül 22 futásból 46 yardot “szorgoskodott” össze.
  • Lukas Van Ness és Wyatt szintlépése. LVN végül fél sackkel, néhány nyomással, valamint négy szereléssel zárta a meccset. Míg Wyattnek is sikerült bezsákolnia Goffot
  • Jordan Morgan és Sean Rhyan felváltva töltötték be a jobb oldali guard poziciót.

Kommentek