12. hét Visszatekintő – 13. hét Beharangozó

Green Bay Packers @ Detroit Lions

29 – 22

Meglepő és írhatni könnyed győzelmet aratott a Packers a Lions otthonában a legutóbbi fordulóban, pedig meglehetősen foghíjas védelemmel volt kénytelen játszani a vendég csapat. A támadó oldal viszont sziporkázott, köszönhetően főként a karmesternek, Jordan Lovenak, aki eddigi profi pályafutása legjobb, ha nem A legjobb meccsét hozta. Mellette a csapat minden egysége maximálisan odatette magát és a másod-harmad vonalbeli, a sérültek helyeire előrelépő játékosok sem okoztak csalódást. Love 268 yardig jutott, ebből három touchdownt abszolvált és egyszer sem adta el a labdát. Mellette egyértelműen (WR) Christian Watson és Jayden Reed emelkedett még ki az offense-ben, előbbi 94 yardot és egy TD elkapást produkált, végre igazolva tehetségét. Biztató volt még (WR) Malik Heath és az újonc TE Tucker Kraft teljesítménye is. A támadófal kiválóan védte Loveot, egyetlen egyszer sem sikerült a hazai védőknek sack-elni a vendég 10-est. Aj Dillon pedig (az őt ért korábbi kritikák ellenére) ismét kiválóan és eredményesen hozta az “igásló” szerepet a futásoknál.

A védelem húzóembere egyértelműen (OLB) Rashan Gary volt, aki valószínűleg vért ihatott a meccs előtt, mert gyakorlatilag ízekre szedte Goffot a találkozón. Három alkalommal zsákolta be a detroiti irányítót és két alkalommal a labdát is ki tudta erőszakolni a kezei közül, s ezekből egyet be is tudott gyűjteni. A gyengélkedő védelem 3 alkalommal tudott labdát szerezni az ellenféltől, ez bizony messze jobb teljesítmény mint amiről álmodhattunk és bár a másod vonala volt leginkább tépázott, de a sorban előrelépő belső linebacker McDuffie, illetve a veterán safety Jonathan Owens is remekül megállta a helyét, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a statisztikai tény, hogy ők ketten együtt csinálták a legtöbb szerelést a mérkőzés folyamán, szám szerint huszonhármat, ráadásul Owens még defense visszahordott TD-t is szerezni tudott. Mellettük a másik beugró safety, az újonc Anthony Johnson Jr. teljesítménye sem hagyott maga után sok kivetni valót, illetve a (CB) Jaire Alexander helyén játszó Corey Ballentine produkciója sem volt rossz a körülményekhez képest.

A csapat egyetlen gyengébben szereplő egysége a special team volt, amelyben a rúgók meglehetősen rossz napot fogtak ki. A placekicker Carlson ismét hibázott, két alkalommal vétette el a sárga villákat (az egyik megint extra pont kísérlet volt, ami több mint bosszantó), a punter Whelan pedig gyengécske átlagot hozott, négy rúgásból mindössze 38 yardot átlagolt. Védelmére legyen írva, hogy mind a négyet sikerült bepakolnia az ellenfél 20-asán belülre. Emellett engedtek a gunnerek 98 yardot visszahordásokból, a mi visszahordóink meg szabad naposak lehettek, ugyanis egy inch-et se hordtunk vissza a Lions ellen.

Összességében az utóbbi két győzelemmel éledezni látszik a csapat és a Vikings botladozásával már akár egy Wild Card pozíció elérhetősége sem lehetetlen. Ám ehhez arra van szükség, hogy ezt a nagyszerű formát fent tudja tartani a csapat, pláne most, hogy a liga egyik legerősebb csapatával, a Chiefs gárdájával kell megmérkőzni a folytatásban.

13. Hét Beharangozó

Kansas City Chiefs @ Green Bay Packers

2021. 12.04. 02:20. Lambeau Field, Green Bay, Wisconsin

Ez a szezon szinte az elejétől vízválasztó mérkőzések sorozata. A soron következő találkozó se lesz más, hisz ha most nyerni tudna a Packers, akkor amellett, hogy bizonyítaná képes az erősebb ellenfeleket is egymásután legyűrni, befogná a csoportban előtte álló Vikings gárdáját, amellyel nagy lépést tehet egy Wild Card pozíció megszerzése felé. Lássuk mire számíthatunk hétfő hajnalban…

Történelem

Újabb ritka ellenfél látogat a green bay-i Szentélybe, a Chiefs átlagban 2-4 évente fut csak össze az alapszakasz folyamán a Packers csapatával, Wisconsinban pedig még ritkábban. Legutóbb 2021-ben mérkőzött meg egymással a két csapat, akkor a Chiefs hazai pályán nyerni tudott a vendég Sajtfejek ellen 13 – 7 arányban. Az utolsó egymás elleni összecsapás a Lambeau Fielden 2015-ben zajlott le, akkor a Packers tudott diadalmaskodni 38 – 28 arányban.

Packers előzmények

Két nyert meccs után felpörögni látszik a korábban csak csetlő-botló Packers, főleg a támadó egységnek köszönhetően és így nem várt módon versenyben maradhat a csapat a rájátszásért folytatott küzdelemben. Az offense meglepően gyorsan magához térni látszott a korábbi apátiából, a Lions ellen már-már elitnek mondható teljesítménnyel lepték meg a detroiti házigazdákat. E mellé társult a kulcsfiguráit nélkülözni kénytelen, ám mégis jó és hatékony munkát végző védelem, s máris kész volt a Motown City surprise. Nagy kérdés, hogy ez csak pillanatnyi fellángolás, vagy eztán folyamatosan képes lesz a Love vezette támadó sor a konzisztens pontgyártásra a jövőben. Mindenesetre a Chargers győzelem utáni időszak eddig a szezoneleji lendületet idézi, ami mindenképpen jó jel. A legnagyobb lökést természetesen az irányító játékának feljavulása adta, viszont Love mellett a fiatal elkapógárda is összekapta magát, s bár dropok még előfordulnak, de messze nem annyi a labdaejtés mint korábban. Ebből érezhető, hogy a fiatal játékosok végre komolyan veszik a feladataikat és tudatosul bennük, ez bizony az elit liga, itt nem lehet hibázni. (WR) Christian Watson “beérését” már elég régóta várja mindenki, most végre kifizetődni látszik a belé fektetett bizalom és az újonc társai lelkesedésével sincs gond, hisz Jayden Reed, Malik Heath és Dontaywion Wick fejlődése szintén szemmel látható.

Romeo Doubs pedig már a stabilitást és a megbízhatóságot adhatja annak ellenére, hogy az utóbbi meccseken nem az övé volt a főszerep passzjátékoknál. A TE egység ugyan megsínyli az újonc Luke Musgrave hiányát, de Tucker Kraft a debütáló TD- al igazolta, hogy ez az egység se veszett el teljesen Musgrave távolmaradásával. Kraft mellet Deguara és a másik újonc Ben Sims juthat némileg több játékidőhöz. A futó részleg sajnos megint gondokkal küzd, Aaron Jones alig, hogy visszatért a sérülése után, ismét rásérült, a helyét Aj Dillon mellett a Patriots gyakorlóegységből visszahozott Patrick Taylor töltheti be, illetve a sebtében visszaigazolt ex Jaguár James Robinson kerülhet még képbe, bár ő pillanatnyilag még nem szerepel a hivatalos 53-as rosteren. A támadófal hiánytalan, a múltheti kezdő felállás várható a Chiefs ellen is: (LT) Yosh Nijman, (LG) Elgton Jenkins, (C) Josh Myers, (RG) Jon Runyan, (RT) Zach Tom. Mögöttük Rasheed Walker, Royce Newman, Caleb Jones és Sean Rhyan a cseresor. A védelemben maradtak a lyukak, (ILB) De’Vondre Campbell játéka továbbra sem 100 %, a secondaryben pedig (S)Darnell Savage, (S) Rudy Ford, (CB) Jaire Alexander és (CB) Robert Rochell játéka kérdéses. Közben Savage aktiválva lett, szóval az ő játéka erősen valószínűsíthető. Itt további fájó információ, hogy (CB) Eric Stokes visszatérése még nem most lesz, ugyanis az ő státusza kétséges. A D line szerencsére hiánytalan, a Kenny Clark – Tj Slaton – Devonte Wyatt kezdő trió stabil középen, a mélységgel lehet gond mögöttük, ugyanis csak két újonc, Karl Brooks és Colby Wooden áll bevetésre készen illetve rotációban.

A passrush egység teljes, Rashan Gary, Lukas Van Ness, Preston Smith, Kingsley Enagbare harcra kész és nagy baj esetére Brenton Cox Jr. bevethető vésztartalékként. ILB poszton Campbell távolmaradása esetén újra Isaiah McDuffie állhat fel Quay Walker mellé középen a fal mögé, őket szükség esetén válthatja Eric Wilson és Kristian Welch. A secondayr pillanatnyi kezdő felállása: (S) Jonathan Owens, (S) Rudy Fors (ha ő nem játszik akkor Anthony Johnson Jr.), illetve Owenst válthatja alkalmanként Zayne Anderson. A cornereknél Carrington Vallentine biztosítja a bal oldalt, jobb szélen pedig Keisan Nixon és Corey Ballentine osztozhat majd a snap-eken. Ha Alexander vállalni tudja a játékot, akkor természetesen ő lesz a jobb oldali kezdő CB, illetve láttunk már nemegyszer olyan felállást, ahol Alexander nickelbackként volt a pályán. A special teamben nincs változás, Anders Carlson végzi a pontrúgásokat (reméljük visszatér a szezoneleji formájába) a puntokat pedig Daniel Whelan pufogtatja majd. Visszahordásainknál Jayden Reednek és Keisan Nixonnak szoríthatunk

Chiefs előzmények

Érdekes a helyzet a Chiefs háza táján, még úgy is, hogy egyértelműen az egyik jelenleg legerősebb AFC csapatról beszélünk. A szezon elejei Lions elleni botlás után kiegyensúlyozott, folyamatos nyerő szériát produkáló kansasi csapat az utóbbi 4 meccsen botladozni látszik, hisz felváltva nyert és veszített. A ligaelit támadó soruk a Broncosnak 9, a Dolphinsnak és az Eaglesnek 21 -21 pontot tudtak csak felrakni, igaz utána a Raiderst megszórták 31-el. Ennek ellenére nyilvánvalóan elkapó gondokkal küzdenek, amelyre egyelőre csak szépségtapasz a rövid Jets kitérőről visszatérő Mecole Hardman, aki ráadásul már IR-re is került. A szezon előtt két kezdőnek jelölt WR Marquez Valdez-Scantling és Kadarius Toney nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, így jelen pillanatban a veteránok helyett az újonc Rashee Rice és a két tavalyi újonc szerzemény Justin Watson és Skyy Moore élvezheti elsődlegesen Patrick Mahomes bizalmát. A Giants-től érkező Richie James sem tudott még maradandót alkotni, pedig hozzá nagy reményeket fűztek. Nagy szerencséje Mahomessznak, hogy a legbiztosabb célpontja, Travis Kelce továbbra is ott van a fegyvertárban, mi több Kelce mellett már egy másik ígéretes TE is rendelkezésére áll Noah Gray személyében. Ebből adódóan nem meglepő, a TE játékok kiemelt szerepet kapnak a támadójátékaik során.

A veterán Blake Bell áll még rendelkezésre náluk erre a posztra, de ő szinte mindig csak blokkolni van fent, már amikor egyáltalán pályára lép. A futó egységük nem éppen az erőssége a támadó gépezetnek, bár Isiah Pacheco már 5 TD-nál jár, amiből kettőt a legutóbbi meccsen szerzett a Raiders ellen, de mellete Jerrick McKinnon és Clyde-Edwards Helaire ketten együtt összesen egyetlen TD-t tudnak eddig felmutatni a szezon folyamán. Ennek tetejébe még McKinnon játéka is kérdéses státuszban van jelenleg. A támadó faluk meglehetősen rutinos egység, amelyben Donovan Smith, Joe Thuney és Jawaan Taylor képviseli főként a tudást és tapasztalatot, mellettük pedig Creed Humprey, Trey Smith, Lucas Niang és az újonc Wanya Morris adja a fiatalos lendületet. Az O line munkája mondhatni kiegyensúlyozott, összesen 14 sacket engedtek eddig az alapszakasz fordulók során, ám 2 sacknél többet még sosem egy meccsen. Tehát kijelenthető, hogy megfelelően tudják védeni Mahomesszt a zsebben. A védelmük nem sorolható elit kategóriába, ennek ellenére képesek jó játékot produkálni. Ami viszont megsüvegelendő az az, hogy tudatos építkezés folyik a D oldalon Kansasben, amely során szinte kizárólag saját draft pickekkel feltöltött játékosokból építik a védelem gerincét már jó pár éve. Ennek megfelelően nincs rossz védő faluk, hisz a George Karlaftis – Chris Jones – Derrick Nnadi – Mike Danna tengely jól összecsiszolódott már az évek folyamán, emellett olyan minőségi utánpótlásuk is van, mint például az idei első körös választottjuk (DE) Felix-Anudike Uzomah. Rajta kívül tapasztalt NFL veteránok állnak rendelkezésre rotációban, pl. (DT) Matt Dickerson vagy (DT) Tershawn Wharton, illetve (DE) Charles Omenihu. A linebacker sorukban egyedül (MLB) Drue Tranquill (viszonylag) nagy szerződéssel igazolt játékos, a többiek “saját nevelések” (pl. Willie Gay, Leo Chenal), illetve draftolatlan szabad ügynökökként (pl. Darius Harris, Jack Cochrane és Cam Jones) kerültek a Chiefs csapatához. Ezen az egységükön ennek megfelelően meglátszik a minőséghiány, a D line mögötti területeket és a falon áttörni képes futókat ők sem tudják igazán jól levédekezni. Ráadásul Nick Bolton visszatérésére valószínűleg még várni kell, hiába állt edzésbe a hét folyamán.

Sokszor kell a secondaryból feljebb lépnie a két kezdő safetynek, Justin Reidnek és Bryan Cooknak besegíteni a szerényebb képességű középső LB-eknek. Előszeretettel használnak nickelback-et is, nemegyszer láthattunk olyan szituációt, amikor play actionöknél az elmaradt passzjáték miatt ezek a játékosok léptek fel zónahatárokat zárni a váratlan helyzeteknél. Ezek úgy-ahogy működnek náluk, de betonbiztos sémájuk nincs az ilyen szituációkra, ami számunkra jó hír lehet, hisz LaFleur hajlamos ilyen játékok behívására. A passzok ellen egy ugyancsak főként saját pickekből épített CB brigád védekezik, bal szélen L’Jarius Sneed, jobb oldalon Jaylen Watson áll fel kezdőként, őket Joshua Williams és a draftolatlan újonc Ekow Boye-Dove válthatja szükség szerint. A safetyknél a Bucceneersben korábban kiváló játékot produkált Mike Edwards jelent kellő mélységet és minőséget másod vonalban, kiegészülve egy idei draft szerzeménnyel a negyedik körös Chamarri Connerrel. Nickelback poszton alapvetően Trent McDuffie szokott feltűnni náluk, de Nic Jones egy hetedik körös újonc bevethető vész esetén.

A speciális egységük rúgó részlege némileg fel lett javítva a Panthersből érkező punter Harrison Butkerrel, a pontrúgásaikat pedig már 2020 óta Tommy Townsend végzi végzetes hibák nélkül. A visszahordásaikhoz visszatért Mecole Hardman, ám mivel rövid úton IR-re került így a Giantsból érkezett Richie Jamesre maradt ez a feladat.

Ami döntő lehet

  • Mahomes zsenialitását nehéz féken tartani, de nem lehetetlen. Mivel egy igencsak jó O line védi, nem egyszerű a közelébe férkőzni, e mellett rendkívül mozgékony irányító, tehát szinte lehetetlen “megfogni”. Azonban egy olyan agilitású edgenek mint Rashan Gary ez mégsem annyira lehetetlen. Nyomást kell rá gyakorolni minden eszközzel. Ha futnia kell, akkor már az ő pontossága is jóval bizonytalanabbá tud válni.
  • Nincs kiemelkedően jó futóegysége a Chiefsnek, ennek ellenére tartunk még mindig tőle, hogy ebből a gyenge RB brigádból is képes lehet a mi futás elleni védelmünk kihozni a (számukra) legjobbat. De persze ne így legyen!
  • Jordan Lovenak és a Packers offensenek tudnia kell tartani a lépést a vendégekkel amennyiben adok – kapokra kerül sor, ami nem kizárt, hisz a Chiefs támadóegységét tartják az egyik legjobbnak a ligában. Pontokat kell szerezni, itt egy félidő “bealvás” nem (de még egy negyed se) fér bele.
  • Mahomes legélesebb fegyvere egyértelműen Travis Kelce. Ehhez jön az a tény, hogy tight endek ellen nagyon gyengén védekezünk, tehát a feladat adja magát. Kelcere kiemelt figyelmet kell fordítani, duplázni kell folyamatosan (akár nickelbackel, pl. Nixonnal- őt szoktuk TE- kre küldeni második embernek), mert ha nem, nagy bajokat okozhat a vendég 87-es.
  • Futás ellen elég jól védekezik a Chiefs, ez azért nem jelenti azt, hogy lehetetlen ellenük futni. Az mindenesetre figyelmeztető jel, hogy idén még csak 7 futott TD-t nyeltek be eddig a szezon során. Másik fontos adat itt, hogy bár TD-t nem sokat kaptak futásokból, viszont a carry/yardjuk elég rossz, 4,6 yardot szednek be átlagban egy futáskísérlet folyamán a védőik. Erre lehet alapozni, mert mezőnyben is jól jöhetnek ezek a yardok az előrehaladásnál.
  • A pontrugásoknál Carlsonnak nem szabad hibáznia és itt természetesen nem feltétlenül a távoli mezőnygól kísérletekre gondolunk, hanem főként az ujjgyakorlatnak számító extra pont kísérletekre. Ezek az esetlegesen “elpotyogtatott” pontok csúnyán megbosszulhatják magukat a meccs végén.
  • A védelemben ezen a találkozón kiemelt szerepbe kerül a passz elleni védekezés, hisz a Chiefs köztudottan “passheavy” csapat. A baj csak, hogy jelenleg ez a csapatrészünk tűnik a leggyengébbnek. Persze ha Alexander játszani tud, akkor picit jobb lehet a helyzet.
  • A zóna védekezésünkre nagyon oda kell majd figyelnünk. A Chiefs mivel sok TE és slot WR screent alkalmaz, pont azokat a területeket támadja majd zömében, amiket a leggyengébben tudunk levédekezni. Erre Joe Barrynek már rég kellett volna megoldást találnia, de sajnos ez idáig nem történt meg.
  • Koncentrált, fegyelmezett játékra lesz szükség. Sajnos az utóbbi meccseken elég gyakran előfordultak dekoncentráltságból adódó személyi hibák (pl. false start, offside) ezeket viszonylag könnyen ki lehet küszöbölni a játékból egy kis extra odafigyeléssel.
  • Az elkapósornak is a lehető leg hibamentesebb játékot kell hoznia, 3-4 drop végzetes lehet, de 1-2 se nagyon fér bele.
  • Vigyáznunk kell a labdára! Sajnos a turnover mutatónk nem valami fényes ebben a szezonban, de pl. a legutóbbi meccsen már Love sem dobott interceptiont, tehát látunk esélyt a javulásra. A mezőnyben elvesztett labdák pedig főleg a futásoknál történtek, ezekkel sajnálatos módon sok mindent nem lehet kezdeni.
  • Kiemelkedő szerepet kap a támadó fal, elegendő időt kell tudniuk biztosítani Lovenak a megfelelő célpont megtalálásár. Szerencsére a Chiefs passrusherei nem számítanak ligaelitnek, ám még így sem lesz egyszerű dolga az O line-nak.

Érdekességek

  • Az örökmérlege a két csapatnak: 8 Chiefs győzelem, 5 Packers győzelem és 1 döntetlen
  • Meglepő módon a Chiefs jobban áll a Packersnél a Lambeau Fielden egymás ellen játszott meccsek tekintetében. A kansasi csapat 3 alkalommal tudott nyerni Green Bayben (igaz ebből egy alkalommal csak hosszabbításban), míg a hazai csapat kétszer tudott diadalmaskodni. Ami érdekes még, hogy volt egy döntetlen végeredmény is a Lambeau Fielden 1973-ban.
  • Utoljára 2003-ban tudott a Chiefs nyerni a Packers otthonában, azon a bizonyos emlékezetes hosszabbításos találkozón, ahol végül 40 – 34 lett a végeredmény.
  • Az utolsó 5 egymáselleni találkozóból hármat a Packers nyert meg
  • 1989 – 2003 között a Packers képtelen volt legyőzni a Chiefs csapatát, 5 egymásutáni alkalommal maradt alul a Missouri állambeli csapattal szemben, míg végül 2007-ben “tört meg a jég”
  • A legtöbb pont, amit a Chiefs egy meccsen feltudott rakni eddig a Packers ellen: 40. Ugyanez a Packers oldalán: 38 pont
  • Az egyetlen egymás elleni rájátszás meccset (első Super Bowl) a Packers nyerte 1967-ben 35 – 10 arányban
  • A vezetőedzők egymás elleni mérlege: Matt LaFleur 1 – 0 Andy Reid
  • A jelenlegi Chiefs vezetőedző Andy Reid tight ends / assistant offensive line edzőként tevékenykedett öt szezonon keresztül majd quarterback edzőként két szezon erejéig Green Bayben a Mike Holmgren érában. Tagja volt mindkét akkoriban Super Bowlba jutott csapat edzői stábjának.
  • Az 1998-as szezon folyamán Brian Gutekunst a Green Bay jelenlegi general managere a Chiefs alkalmazásában állt mint scouting assistant. (játékosmegfigyelési asszisztens)

A meccset z NBC közvetíti, de a Discordon most is jelentkezünk a szokásos stream linkekkel.

Kommentek

One thought on “12. hét Visszatekintő – 13. hét Beharangozó

Comments are closed.