Őket draftolta idén a csapat

Akárcsak tavaly, idén is összesen kilenc játékost draftolt a Packers. Megnéztük, kiről mit érdemes tudni, és mi várható tőlük.

1/29 Eric Stokes, CB, Georgia

Kevin King és Chandon Sullivan visszaigazolása ellenére a cornerback volt az egyik legnagyobb need, és az első pickkel ezt is próbálta orvosolni a csapat. A draft előtt a szakértők négy játékost emeltek ki tehetség szempontjából (Patrick Surtain, Jaycee Horn, Caleb Farley, Greg Newsome), de Eric Stokes nem sokkal marad le mögöttük. Rendkívül gyors játékos (4.3 alatti 40 yardot tud, ami közel van az NFL-rekordhoz), aki előtt szép karrier állhat, ha sikerül folyamatosan fejlődnie. Az egyetemen két éven át volt kezdő, az utolsó szezonjában négy interceptiont szerzett, ebből kettőt TD-re vitt vissza, és öt olyan meccse is volt, amikor 10-nél kevesebb elkapott yardot engedett. Gyorsasága mellett magassága is megfelelő, és az is mellette szól, hogy ritkán voltak hullámvölgyek a játékában. Ugyanakkor erősödnie kell, hogy az elit elkapókkal is felvegye a versenyt, valamint figyelnie arra, hogy stílusában sokszor benne lesz a illegal contact szabálytalanság. Fejlődnie kell a zónavédekezésben, valamint irányváltoztatásokban is.

2/62 Josh Myers, C/OG, Ohio State

A támadófal volt a másik nagy need a távozók miatt, és ide is érkezett a második pick. Az előző, Ohio State-ről érkezett centert (Corey Linsley) nem kell senkinek bemutatni, úgy tűnik, a csapat bízik abban, hogy az ottani képzés továbbra is jó. Josh Myers ugyanakkor guardként is bevethető, ami szintén előnyt jelent. Hozzáállása kiemelkedő, és az ereje és sebessége is megvan ahhoz, hogy utat törjön a futóknak, ugyanakkor fejlesztenie kell a lábmunkáját. Passzblokkolásban néha nehézségekkel küzdött, ezen is mindenképp javítania kell, de Green Bayben kiváló edzőkkel dolgozhat ezen.

3/85 Amari Rodgers, WR, Clemson

Tavaly nem választott elkapót a Packers a drafton, és a szezon végül igazolta is a döntést, hiszen így is a legtöbb pontot termelte a csapat a ligában. Idén viszont Amari Rodgers személyében egy olyan játékos érkezett, ráadásul feltrade után, aki új dimenziót nyithat, hiszen nem igazán van hasonló stílusú elkapó a keretben (Tyler Ervin és Tavon Austin lehetett volna ilyen): elsősorban slot receiverként vethető be, de a széleken is tud játszani. Változatos útvonalak megfutására képes,  remekül szakad el mind emberfogás, mind zónázás esetén, jól rázza a szereléseket, és akár futóposztról is indulhat. Ugyanakkor méretei miatt a kicsit pontatlanabb passzok megszerzésére kevesebb az esélye. Nála feltétlenül meg kell azt is említeni, hogy a draft előtt néhány héttel arról beszélt: az álma az, hogy a Packers választja ki a harmadik körben. Teljesült.

4/142 Royce Newman, OT/OG, Ole Miss

Royce Newman egy szezont elsősorban bal guardként, egyet pedig jobb tackle-ként játszott, de korábbi edzői szerint a támadófal gyakorlatilag minden posztján bevethető, ami komoly előnyt jelent számára abban, hogy akár már karrierje elején gyakran pályára kerüljön. Futásblokkolásban jobban teljesített, mint passzblokkolásban, ahol néha eléggé szenvedett. Erősödnie kell, valamint javítania a technikáján, főleg a kézhasználatán. Ugyanakkor a Packers hagyományosan sikeresen választ a negyedik körben támadófalembereket (David Bakhtiari, T.J. Lang, Josh Sitton), reméljük, hogy néhány év múlva Newmant is velük együtt emlegethetjük.

5/173 T.J. Slaton, DT, Florida

A védőfal is komoly hiányposzt volt, hiszen Kenny Clark mellett senki nem nyújtott konzisztensen jó teljesítményt. 150 kilójával T.J. Slaton egy igazi óriás a fal közepére, akit elsősorban (sőt, szinte kizárólag) a futás elleni védekezésben lehet használni. Elemzők szerint épp a súlyára kell figyelni, valamint javítania kell a technikáján és az erőnlétén ahhoz, hogy hosszú távon lehessen rá számítani, de ha sikerül, akkor jelentősen javíthatja a futás elleni védekezés hatékonyságát. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy az egyetemre még támadófalemberként került, de már az első évében átkerült a labda túloldalára.

5/178 Shemar Jean-Charles, CB, Appalachian State

A másik ötödik körös picket ismét egy cornerbackre használta a csapat. Shemar Jean-Charles, Stokesszal ellentétben, nem igazán gyors, ráadásul elég alacsony, de ezt játékának más elemeivel valamennyire kompenzálni tudja, például azzal, hogy nagyszerűen olvassa az irányítókat, ezt bizonyítja, hogy két szezon alatt összesen 27 passzt ütött le. Fejlődnie kell még, de ha ez megtörténik, akkor idővel akár a kezdő nickel CB szerepet is átveheti, igaz, ehhez mindenképp erősödnie kell.

6/214 Cole Van Lanen, OT/OG, Wisconsin

Kisvárosi csapatnál mindig különös jelentősége van annak, ha helyi játékost választanak a drafton, Cole Van Lanen pedig Green Bayben született, ott járt középiskolába is, majd a Wisconsini Egyetemen focizott. Ott baloldali tackle-t játszott, de az NFL-ben inkább jobb tackle-ként, vagy méretei miatt még inkább guardként számíthat szerepre, elsősorban tartalékként (legalábbis egyelőre). Passzblokkolásban mindenképp fejlődnie kell, jobb passzsiettetőkkel komoly gondjai voltak már az egyetemen is.

6/220 Isaiah McDuffie, LB, Boston College

Sokan számítottak linebacker pickre is, hiszen, bár a Krys Barnes-Kamal Martin páros fejlődésében még lehet bízni, mögöttük nem nagyon van depth. Brian Gutekunst a draft után említette is, hogy korábban is tervezett a posztra húzni, de akiket kinéztek, már mindig elvitte más. Isaiah McDuffie méretei kicsit kicsik a poszthoz, ugyanakkor elég gyors, és ez kezdetben valószínűleg elég lesz ahhoz, hogy a special teamben pályára kerüljön (Ty Summers kerettagságát veszélyeztetve). Ha a játék többi elemében tud fejlődni (többek között az olvasásban), akkor a védősorban is szerepet kaphat.

7/256 Kylin Hill, RB, Mississippi State

Futó pickre is lehetett számítani a hátsó körökben, hiszen Aaron Jones és AJ Dillon mögött szükség van egy harmadik számú futóra is. Kylin Hill kifejezetten robbanékony játékosnak számít, aki jól szabadul ki a szerelési kísérletekből is. Az egyetemen 25 meccsen 2535 yardot és 21 TD-t futott, ráadásul mindössze egy fumble-je volt. Utolsó évében csupán három meccse volt, de ezalatt 23 passzt kapott el, és csak egy dropja volt. Amiben fejlődnie kell, az játékának fegyelmezettsége és a türelem, például hogy megvárja a blokkokat.

Kommentek

One thought on “Őket draftolta idén a csapat

Comments are closed.