7. hét Beharangozó

Washington Football Team @ Green Bay Packers

2021. 10.24. 19:00, Lambeau Field, Green Bay, Wisconsin, USA

Újabb ritka vendég teszi tiszteletét a Lambeau Field gyepén, a több sebből vérző, ugyanakkor éppen újraformálódó, újraépülő fővárosi csapat jelenleg nem tartozik a ligaelitbe, de ez messze nem jelenti azt, hogy lebecsülendő ellenfél! Sajnos ahogy azt az elmúlt évek igazolják, a Packers pont az ilyen lesajnált csapatok ellen képes meglepetésszerű vereségeket szenvedni. Ennek tükrében nagy hiba lenne félvállról venni ezt a mérkőzést. Lássuk mire számíthatunk az ex Rézbőrűek ellen.

A mérkőzés

Történelmük során harminckilencedik alkalommal találkozik a két csapat, amelyben a legelső egymás elleni meccsen (1932) még Boston Braves, majd 1935-ig Boston Redskins néven szerepelt a végül 1937-ben végleg Washingtonba költöző Burgundi-Arany legénység. A Redskins nevet egészen 2019-ig használta a franchise, majd a vezetőség úgy döntött, hogy a “Rézbőrű” név túl diszkriminatív az amerikai őslakosokkal szemben, így megváltak a névtől és az indiánfejes logótól. A két gárda eddigi egymás elleni örökmérlege 21 Packers-győzelem, 16-Washington győzelem, és volt egy döntetlen is.

Packers előzmények

Nyerő szériában, egyre jobb játékkal menetel a Zöld-Arany klub a rájátszás felé, legutóbb a legnagyobb csoportriválist tudta legyőzni otthonában. Szemmel láthatóan fejlődik a Packers mind támadó, mind védő oldalon. Az egyetlen gyenge pont továbbra is a speciális egység gyatra szereplése. A támadó sorban futóposzton remekül “muzsikál” az Aaron Jones – AJ Dillon páros, külön öröm, hogy a két játékos sokoldalúságát a vezetőedző végre kezdi maximálisan kihasználni a játékhívások során. A toldozott-foltozott, sérülések sújtotta támadófal teljesítménye még jelen állapotában is megállja a helyét, a leggyengébb pont talán az újonc Royce Newman, aki még nem tudta teljesen felvenni az NFL iramát. Kényszerű változásként, a lesérült kezdő center (Josh Myers) helyére ismét Lucas Patrick fog “beugrani” a Washington ellen. Mellette Billy Turner- Royce Newman – Jon Runyan – Elgton Jenkins lesz a kezdő O line felállás. Tight endeknél nincs változás, Marcedes Lewis – Robert Tonyan páros kezd, illetve Josiah Deguara elvétve feltűnhet egy-két alkalommal rotációban. Itt talán megjegyezhető, hogy az utóbbi meccseket elnézve, kissé meglepő módon Lewis többször került A-rod célkeresztjébe passzjátékok során, mint Tonyan, ennek persze több oka is lehet, pl. a fokozott futójáték és a play actionökbe bevont RB-k elkapóként való használata. Elkapó fronton nincsenek nagyobb gondok, Davante Adams harcra kész (és remélhetőleg ki van éhezve a további yardokra és TD-okra), Allen Lazard múlt héten végre meg tudta mutatni, hogy ő se véletlenül került az aktív keretbe, Randall Cobb viszont ismét kicsit láthatatlan embert játszott. Amari Rodgers nevét emelnénk most még ki, mert úgy látjuk, hogy a tehetséges újoncot érdemes figyelemmel kísérni, mivel (az eddig szinte csak a speciális egységben punt visszahordásokra kárhoztatott WR) egyre többet van pályán a támadások során, és például a Bears ellen már egy szép 14 yardos elkapása is volt.

A védelem oldalán a falban Kenny Clark ligaelit szinten játszik és szerencsére mellette Dean Lowry is kezd magához térni, Kingsley Keke pedig képes egy tőle elvárható szintet produkálni. A fal szélén Rashan Gary ugyancsak szintet lépett, amire nagy szükség volt, hiszen Preston Smith (has)sérülése miatt kidőlt a meccs folyamán, a másik oldalon a beugró Jonathan Garvin ugyan messze nem Za’Darius Smith szint, de azért Garvin se vallott eddig szégyent a posztján. Ráadásul ide érkezik erősítésnek a rendkívül rutinos veterán edge Whitney Mercilus, aki a héten igazolt Green Baybe. Tehát méltán bizakodhatunk a passrush egység hatékonyságában a Football Team ellen. Másodvonalban (ILB) De’vondre Campbell kiváló játékot mutat, a segítségére érkezett Jaylon Smith a Bears ellen még nem mutatott semmi értékelhetőt, a munka oroszlánrészét Campbell mellett továbbra is Krys Barnes végezte el, Oren Burks, illetve Ty Summers a továbbiakban megint főként csak a special team munkáját segítheti majd. A védelem hátsó szekciójában Adrian Amos a legstabilabb pont, a másik kezdő safety Darnell Savage játéka sajnos még kérdéses, de biztató jel vele kapcsolatban, hogy a legutóbbi két csapattréningen már limitáltan edzett. Amennyiben Savage nem tud játszani vasárnap, a helyére Henry Black, vagy Vernon Scott vethető be. Black egyébként a körülményekhez képest egész jól “ugrott be” Savage helyére a Bears elleni meccsen: négy egyéni szereléssel bizonyította tehetségét és rátermettségét. A CB brigád foghíjassága is szűnni látszik, bár Jaire Alexander továbbra se harcképes, Kevin King felépülése jól halad. Igaz az ő besorolása kérdéses még, de jó eséllyel pályára lép majd a fővárosiak ellen. Az Alexander helyén legutóbb játszó Chandon Sullivan végre elkapta a fonalat és lehozott egy jónak mondható meccset (igaz nem ligaelit elkapók ellen). A másik oldalon az október elején a csapathoz érkezett ex Cardinals játékos Rasul Douglas szereplése se volt arcpirító. Douglas a második legtöbb szerelést csinálta a védelemben a Bears elleni meccsen, szám szerint ötöt. A két újonc Eric Stokes és Shemar Jean-Charles kissé beleszürkültek a mezőnybe (főleg az utóbbi) a Soldier Fielden, de remélhetőleg összekapják magukat a hétvégére. Isaac Yiadom viszont jó eséllyel végleg kijátszotta magát a kezdőből.

A special team visszahordások ellen még mindig katasztrofális, ellenben a visszahordásainknál tapasztalható némi előrehaladás, főként a két újonc (RB) Kylin Hill és (WR) Amari Rodgersnek köszönhetően. Hill és Rodgers legutóbb már összesen 39 yardot cipelt vissza, ez a korábbi hetekhez képest némi fejlődést jelent. Mason Crosby is visszanyerte a magabiztosságát, a Medvék ellen hiba nélkül teljesítette a rúgásait, a rutinos punter, Corey Bojorquez pedig megmutatta a fanyalgóknak, hogy őt sem a két szép szeméért igazolta le a Packers, a legutóbbi meccsen három rúgásból 56 yardot átlagolt és durrantott egy 82(!) yardost is a miheztartás végett. Sérülések terén enyhülni látszik a nyomás az aktív kereten, a jelenleg sérültjelentésen szereplő hat játékosból csak kettő státusza lett “out”, (C) Josh Myers és (T) Dennis Kelly lesz kénytelen kihagyni a Washington elleni találkozót, kérdéses besorolásban van (CB) Kevin King, (S) Darnell Savage, (OLB) Preston Smith. (WR) Equanimeous St. Brown harcra kész, ő már lekerült a sérültjelentésről.

Washington előzmények

A fővárosi csapat a névváltás mellett nagy átszervezéseken, csapatépítésen megy keresztül az utóbbi időkben. Az elmúlt két évben jól tankoltak a draftról és második éve az a Ron Riviera az edzőjük, aki a Panthers csapatát egészen a Super Bowlig vitte. Tehát a csapatépítés javában zajlik, ám a sérülés átok őket szintúgy sújtja. A szezon elején rögtön kidőlt a kezdő irányítójuk Ryan Fitz(magic)patrick, a helyére előrelépő, tavaly még az XFL-ben játszó Taylor Heinicke játéktudása egyelőre kevésnek tűnik az üdvösséghez. Bár a 28 éves egykori Vikings felfedezett Heinicke mindent megtesz a siker érdekében, a rengeteg sérülés a Washington szereplésére is erősen rányomja a bélyegét. Rögtön a támadófaluknál már kiütköznek a hiányosságok, a jobb oldalról kiesett (G) Brandon Scherff és az újonc (T) Samuel Cosmi hiányát nem lesz egyszerű orvosolni, a WR részlegükben slotelkapókkal nem állnak jól, a nyáron nagy pénzért hozott Curtis Samuelt és Cam Simst is nélkülözniük kell ellenünk, tehát gyakorlatilag csak a hetedik körös újonc Dax Milne vagy esetleg a veterán DeAndre Carter ugorhat majd be ebbe a szerepkörbe. A két kezdő wide receiver Terry McLaurin és a Titansben szebb napokat látott Adam Humphries lesz, mellettük/mögöttük az ígéretes újonc Dyami Brown juthat még elkapásokhoz. Hatalmas érvágás volt náluk a támadó egységben (TE) Logan Thomas IR-re kerülése, még úgy is, hogy Ricky Seals-Jones azóta viszonylag jól helyettesíti. Jones mögött/mellett az idei negyedik körös újonc John Bates bizonyíthat, illetve rotációban Sammis Reyes és a számunkra nem ismeretlen ex Packer Jace Sternberger kerülhet még játékba. A futóiknál főként Antonio Gibson jelenlegi kérdéses besorolása okozhat gondot, Gibson esetleges távolmaradása esetén J.D. McKissic kapja majd a futások legnagyobb részében a labdát. McKissic kezei legalább annyira jól használhatók mint a lábai, ezt igazolja a statisztikában a hat eddigi meccsen a neve mellett szereplő több mint 200 elkapott yard, tehát nagyon kell rá ügyelni ebből a szempontból is! J.D. rotációjaként még az újonc Jaret Patterson juthat szerephez futójátékoknál a mérkőzésen.

A védelemben kicsit jobban állnak, a kezdő D line minden tagja ép és egészséges, egyedül az újonc (DE) Shaka Toney maradt távol a legutóbbi edzéstől betegség miatt, így az ő jelenlegi besorolása kérdéses. A front7 meglehetősen ütőképes brigád náluk, a Da’Ron Payne – Jonathan Allen – Montez Sweat – Chase Young – Cole Holcomb – Jamin Davis hatosból talán egyedül a legutóbbi, az újonc, (Jon Bostic IR-re kerülése miatt a kezdőbe bekerült) Jamin Davis a leggyengébb láncszem, rajta még helyenként kiütközik a rutintalanság, ám összességében ő sem nyújt rossz teljesítményt. Defensive back részlegben érdekes cserélődések mentek végbe a szezonkezdet óta, (S) Bobby McCain végleg elveszíteni látszik a kezdő free safety pozíciót a másodéves Kamren Curllel szemben, Troy Apke ugyanígy járt, ám az ő esetében a rendkívül rutinos egykori első körös Bengals draft-kiválasztott William Jackson III. volt aki háttérbe szorította. Strong safety poszton Landon Collins, második vonalban Deshazor Everett bevethető, míg a másik hátsó elkapó zónákat (CB) Kendall Fuller, (CB) Danny Johnson illetve az újonc Benjamin St-Juste véd(het)i majd. A speciális egységük a 15. helyen áll jelenleg az NFL ranglistáján, köszönhetően főleg a visszahordásokban remeklő (WR) DeAndre Carternek, aki a Falcons ellen már egy 101 yardos TD visszahordást is bemutatott idén, tehát lesz mitől/kitől tartanunk. Carter egyébként 60 yard feletti átlaggal rendelkezik eddig visszahordásokból.

Placekicker poszton kissé meglepő változás történt, a veterán kicker Dustin Hopkinst elküldte a fővárosi csapat, a helyét az NFL-ben kezdő rúgóként most debütáló Chris Blewitt veszi át, emellett a long snapperük Cameron Cheeseman (Sajtember 😀 ) is újonc, tehát a mezőnygól kísérleteik elég ingatagnak tűnő alapokra kerültek. A punterük, Tress Way viszont rutinos “öreg róka”. Sérülések terén akadnak gondjaik, a pénteki utolsó hivatalos sérültjelentésen még 12 játékosuk szerepelt, igaz azóta öten már lekerültek róla, de így is van három kérdéses besorolású (RB Antonio Gibson, CB William Jackson III és DE Shaka Toney, illetve négyen out státuszba kerültek, vagyis nem fognak játszani: (T) Sam Cosmi, (WR) Curtis Samuel, (G) Brandon Scherff és (WR) Cam Sims.

Ami döntő lehet

  • Ki kell használni a vendégek támadófalának foghíjasságát, folyamatos nyomást kell generálni Heinicke-re. Ezt kissé nehezítheti, hogy a támadófaluk jobb oldala lesz csak gyengébb, ott alapban nehezebb támadni az irányítót, mint a bal oldalon.
  • Nem szabad engedni, hogy DeAndre Carter beinduljon a visszahordásoknál, mert nagy baj lehet belőle. Marad az egyetlen biztosnak tűnő lehetőség ellene: a kirúgásokat lehetőleg mindet át kell bikázni az ellenfél endzone-jába touchbackre, illetve a puntokat pedig jó magasra és hosszan kellene rúgni és lehetőleg oldalra, hogy ha rosszul pattan, akkor is legnagyobb eséllyel kifele menjen a pályáról.
  • Aaron Rodgers szemfülessége és mérhetetlen profizmusa hamar eldöntheti a meccs kimenetelét, a kérdés csak az, hogy a támadófal mennyire tudja majd megvédeni ettől a meglehetősen agilis vendég passrush egységtől.
  • A jó futójáték ismét megalapozhatja a sikert. A Washington futás elleni védelme elég jónak számít idén, de messze nem a legjobbak közt jegyzett. Tehát egyáltalán nem lehetetlen áttörni a vendég falon. Ráadásul mögötte az újonc (ILB) Jamin Davis hajlamos középen szereléseket véteni, illetve rosszul helyezkedni, ezáltal hosszabb futásokat engedni.
  • Nem szabad könnyelműsködni! A Washington, bár nem tartozik a legerősebb csapatok közé jelenleg a ligában, ám ettől függetlenül okozhat bármikor meglepetést, tehát nem szabad őket félvállról venni, mert nagy pofonba futhatunk bele.
  • A védelemnek egészében dominálnia kell, a futásaikat már lehetőleg csírájában meg kell fogni (itt Kenny Clark lesz az első sorban, mögötte Campbell a másodikban), a passzjátékoknál pedig a lehető legtöbbször siettetni kell az irányítójukat, hogy ezáltal hibákra kényszerítsük, vagy minimum pontatlanabb legyen.
  • Mivel a vendégek elkapósora se túl acélos, a cornereink ha elég “éhesek”, akkor jó nap elé nézhetnek.
  • A Washington speciális egységének a gyenge pontja a visszahordások elleni védekezése, ezt a Falcons ellen és a Chiefs ellen “benyelt” 84 és 79 yard is bizonyítja, tehát Kylin Hill most akár robbanthat(na).
  • Elég sokat szabálytalankodnak a Football Team játékosai, ebben nem kéne őket követni, fontos a játék közbeni fegyelem, mert a feleslegesen beszedett büntetésyardok megbosszulhatják magukat a végjátéknál.
  • Az NFL turnover rangsorban fellépett a Packers a hatodik helyre, jó lenne ennek megfelelően minél több labdát szerezni, főleg annak tükrében, hogy a vendégek irányítója az eddigi hat forduló során már hat interceptiont dobott.
  • Kerülni kell a rizikós szituációkat. A sérülések már most is eléggé megkeserítik a csapat életét, remélhetőleg a játékosok ezt fejben tartják és nem mennek bele a meccs során veszélyes-kockázatos szituációkba se a védelmi, se pedig a támadó oldalon.

Érdekességek

  • A két csapat eddigi egymás elleni alapszakasz mérlege: 19 Packers győzelem, 15 Washington győzelem, 1 döntetlen
  • A két csapat eddigi egymás elleni rájátszás mérlege: 2 Packers győzelem, 1 Washington győzelem
  • Az öt legutóbbi egymás elleni meccsén győzni tudott a Packers a Lambeau Fielden a Washington ellen
  • A két csapat egyetlen egyszer játszott hosszabbításos mérkőzést egymás ellen, akkor a Washington hazai pályán nyerni tudott a ráadásban 16 – 13 arányban. (2010.10.10.)
  • Örökmérleg a Lambeau Fielden (illetve egész pontosan a Packers otthonában): 8 Packers győzelem, 2 Washington győzelem, 1 döntetlen (1933).
  • Legutóbb 2019. 12. 08-án játszott egymás ellen a két csapat, akkor a Packers nyert a Lambeau Fielden 20 – 15 arányban
  • Mark Murphy, a Packers jelenlegi szervezeti elnöke 1977-1984 között a Washington Redskins játékosa volt, safety poszton játszott és Super Bowlt is nyert a Washingtonnal.
  • Az október évek óta a Packers legerősebb hónapja, általában ebben a hónapban a legjobb és legmagasabb a csapat győzelmi rátája és Aaron Rodgers teljesítménye is ebben az időszakban kiemelkedő.
  • A legtöbb pontot hozó egymás elleni mérkőzés 1983. 10.17-én volt a Lambeau Field-en, akkor 48 – 47 arányban nyert a Packers.
  • A Packersnek eddig négyszer sikerült “nullára verni” a Washingtont a történelem során: 1932-ben még Boston Braves néven játszott a Washington 21-0, 1934-ben Boston Redskins néven kaptak ki 10-0 arányban, majd 1959-ben 21-0 és végül 2001-ben 37-0. A Washingtonnak a nullázás egyetlen egyszer jött össze 1949-ben, akkor 30-0 arányban diadalmaskodtak a Green Bay felett.
  • Preston Smith eredetileg a Washington felfedezettje volt, a fővárosi csapat a 2015-ös draft második körében választotta ki a linebackert, aki az újonc szerződését ki is töltötte náluk.
  • Ezen a néven (Washington Football Team) először lép pályára a fővárosi csapat a Packers ellen a Lambeau Fielden.
  • Matt LaFleur eddigi mérlege októberi hónapokban a Packers vezetőedzőjeként: 9 győzelem, 1 vereség

A mérkőzés ideje alatt továbbra is elérhetők lesznek élő, működő stream linkek a Packers Hungary Club Discord szerverén!

Kommentek

One thought on “7. hét Beharangozó

Comments are closed.