18. hét Beharangozó

Green Bay Packers @ Detroit Lions

2022.1.9. 13:00, Ford Field, Detroit, Michigan, USA

Történelmi játékhét ez, az első 18. hét az NFL alapszakaszában miután idén 17 mérkőzésesre bővült az alapszakasz. A mérkőzésnek leginkább mentális tétje van mindkét oldalon, egészen más előjellel: míg a Packers bebiztosította az első helyet és ezzel a PO bye weeket az NFC-ben és egy erős teljesítménnyel zárná le az alapszakaszt, a Lions volt a második csapat, akinek elszálltak a playoff esélyei: Dan Campbell csapata (2-13-1) tehát a becsületéért játszik. Ráádasul szinte biztosan a második helyen választ a csapat a 2022-es drafton, így minden szempontból teljes erőbevetéssel játszhatnak. Nézzük mire számíthatunk ma.

A mérkőzés

A két csapat közötti összecsapások kezdetéig egészen egészen 1930-ig kell visszamennünk az időben – ekkor még Portsmouth Spartansnak hívták az ellenfelet és az ohioi Portsmouthban volt az otthonuk, 1934-ben költöztek Detroitba. A két csapat 1933 óta csoportrivális; 1932 óta minden szezonban legalább kétszer találkoztak a csapatok, ezzel a liga legrégebb óta folyamatos csoportpárharca. Az alapszakaszban 137-szer találkozott a két csapat, az örökmérleg Packers szempontból 103-27-7. Nem meglepő módon a 103 győzelem a legtöbb bármelyik csapat ellen a Packersnek. Idegenben a mérleg 42-45-3, de érdemes megjegyezni, hogy mindez a Ford Fielden (tehát az utóbbi meccseket figyelembe véve) 12-7 a Packersnek. Az utóbbi 5 meccset a Packers nyerte, és az utóbbi 17 szezonból 10-szer oda-vissza nyert a Packers, most újabb ismétlésre készül a csapat (tavaly és tavalyelőtt is sikerült ez). Az utolsó Lions-győzelemért 2018 decemberéig kell visszamenni. Érdekesség, hogy az utóbbi 6 évből a Packers negyedszer fejezi be a szezont a Lions ellen.

Packers előzmények

A Packers egy ötmeccses győzelmi sorozattal a háta mögött érkezik Detroitba, miután az előző héten egy megtépázott Vikingson lépett túl könnyedén. A csapatnak komoly fegyvertény, hogy az első kiemelést nagyon komoly hiányzókkal hozták össze, most kezdenek visszatérni meghatározó játékosok: a szezont eddig kihagyó Bakhtiari pályára léphet, ezzel az eddig a sérülések által a legkomolyabban megtizedelt offense line segítésget kap. Fontos megjegeyzni, hogy -különösen fogyelembe véve a sérüléshullámot-, a támadófal nagyon komoly teljesítményt mutatott be, talán a legnagyobb meglepetés a harmadik számú LT, Yosuah Nijman játéka volt, akinek a szintén kidőlő elgton Jenkins helyét kellett átvennie. A héten innen Tuner továbbra is hiányozni fog, helyette Kelly játszhat. Az elkapó egység is több kulcsjátékost hiányolt a szezon során, azonban most Cobb kivételével (aki a PO-ra reméklhetőleg elérhető lesz) a legerősebb sor állthat fel: Adams-MVS-Lazard várható. Tonyan kiesése óta Deguara és a nagy veterán Marcedes Lewis osztoznak a TE-snapeken, Dafneyval megerősítve a futásblokkolásban. Futásban Jones hiányzásával Dillon számíthat több játékidőre, valamint Patrick Taylor kaphat snapeket.

Védelmi oldalon is az utóbbi hetek legegészségesebb csapatára számíthatunk: a DL-ben a szokásos Lancaster-Clark-Lowry hármas, passziettetésben pedig a harmadik évében végre bizonyító Gary, illetve az idei évben újra jól teljesítő Preston Smith fog kezdeni. A védelem közepén a kérdéses listáról a hete kihagyó -a szezon egyik pozitív meglepetése- Campbell hiányában Barnes és Burks kaphat több lehetőséget. A kezdő CB-k továbbra is az év egyik megelepetése, Douglas és a reménykeltő újonc Stokes, és nemsokára Alexander is bevethető lesz, azonban Sullivan minden bizonnal sokat lesz a pályán St. Brown miatt. A safetyk talán a csapat idei legállandóbb egysége, Savage és Amos továbbra is.

A special teamset továbbra is mindenki árgus szemekkel figyeli: jó hír, hogy Bojorquez jó teljesítménye folytatódik, és úgy fest, Crosby is túlesett a szezon közepi bizonytalanságain. Több szezon eleji kezdő hiányzik innen is (Malik Taylor talán a legfontosabb), a visszahordásokban az újonc Amari Rodgersre számít valószínűleg a csapat és reméli, hogy benne állandó megoldást talál.

Sérülések: a csapat egyértelműen egészségesebbé válik, ahogy közelebb kerülünk a rájátszáshoz, a hét legnagyobb poziívuma a LT Bakhtiari pályára lépése első alkalommal a tavalyi térdsérülése után, illetve a 6. hét óta IR-en levő C Myers visszaterése, azonban Turner a héten nem lesz bevethető. Alexander továbbra sem játszik, miután csak egyszer edzettt a héten, de egészségügyileg rendben van, a rájátszás kezdetére készen fog állni. Z. Smith visszatérésnek időpontja továbbra is kérdéses, de a csapat reméli, hogy egy ponton elérhető lesz idén. A DL Kingsley Keke és a WR Cobb is hiányozni fog a meccsről. Mellettük De’Vondre Campbell és Aaron Jones volt questionable, mindkettőjüknél a pihentetés mellett döntött az edzői stáb.

Lions előzmények

A Lions egy újabb gyenge szezonon van túl az elsőéves head coach, Dan Campbell vezetésével. Azonban mondhatjuk, hogy ez egy újjáépítés kezdete, így nem feltétlenül a csapat mérlege, hanem a fejlődés a lényege. Az látható, hogy a szenvedélyes volt játékos (11 szezon TE-ként) egy új, harcos kultúrát honosít meg Detroitban. A csapat egy súlyos, 51-29-es Seahwaks elleni vereség után próbálja pozitívan befejezni a szezont.

Offense oldalon a legkomolyabb csalódás a szezonban valószínűleg a nyáron Staffordért (és 3 draftpickért) szerzett Goff teljesítménye volt: az irányító a 32. helyen áll a PFF rangsorában 39 QB közül. Jó hír, hogy az utóbbi hetekben javulás mutatkozott a játékában: az utóbbi 4 meccsén a passzai 69.5%-a volt sikeres, 9 TD és 2 INT mellett, 105.5 passer ratingért. Olyan rossz volt a helyzet, hogy év közben elvették a play call-okat az Anthony Lynn OC-tól és arról is szólnak a hírek, hogy a szezon végeztével a csapat megválik. Campbell vette át a playhívást, akinek ebben nem volt előtte tapasztalata, azonban pár hét szenvedés után a csapat decemberben elkezdte megtalálni a ritmusát, Goff ekkor mutatott jobb meccseket. Pozitívum a két újonc, az elsőkörös T Penei Sewell és negyedik körös WR Amon-Ra St. Brown szereplése. Sewellben egyértelműen top teckle potenciál van, míg St. Brown (aki a sajtfejű St. Brown öccse) a szezon második félének az egyik legnagyobb felfedezettje: az utóbbi 5 meccs mindegyikén legalább 8 elkapást szerzett, ezzel pedig az első újonc, aki valaha elérte ezt. A támadófal egységként összeségében talán a csapat legerősebb egysége, de főleg a két tackle hoz erős teljesítényt, a többiek a liga közepén tanyáznak. A kezdő RB, D’Andre Swift képes jó teljesítményekre, azonban ő is sérültként töltötte a szezon nagy részét, az előző héten a Seahawks elleni visszatérésén pedig mindössze 32 yardig jutott.

Defense oldalon nehéz kiemelni bárkit, az egység teljesítménye teljesen utolsó a szezonban. A két EDGE, Harris és Okwara mutatták a legjobb teljesítményt, de ezt is csak relatív lehet értelmezni, ligaszinten ők sem játszanak jól. Komoly probléma, hogy a csapatnak védelmi oldalon nincsen komoly playmakere.
Az újjáépítésben jó jel az új rezsim első draftjának erős szereplése, több fiatal játékos is megmutatta, hogy komly potenciál van bennünk: az elsőkörös tackle Penei Sewell és a negyedik körös St. Brown sztárpotenciált mutatnak, míg a második és harmadik körös DT-k, Onwuzurike és McNeill is kivették a részüket a játékból, és több fiatal is jól tudott beszéllni (Gilbert, Jefferson).

Az új rezsim dolgát a sérülések tovább nehezítették. Sokatmondó, hogy az 5. hét után 8 olyan játékos volt IR-en, akik egyébként kezudők lettek volna.

Ami döntő lehet

  • A fő döntő faktor ezen a meccsen az lehet, hogy mennyit játszanak a Packers kezdői. Egy félidő alatt jó eséllyel eldöntené a kezdőcsapat a meccset, de kérdéses, hogy fent akarják-e ennyit hagyni a sztárokat.
  • Myers a hosszú kihagyás után egy másik jól szereplő újonc, Alim McNeil ellen hangolhat a rájátszásra.
  • Ugyan ahogy fent írtuk, kérdés hogy a kezdőcsapat mennyit fog játszani, de jó esély van arra, hogy Jordan Love jelentősebb játékidőt kap. Érekes lesz megnézni a teljesítményét: miután a Chiefs megfojtotta a blitzekkel, a Lions pass rush az év nagy részében nem létezett, így egy egész más helyzetben kaphatunk egy képet róla.
  • Amon-Ra St. Brown megállítása valószínűleg elsősorban Sullivan feladata lesz, mivel a Lions-rookie főleg slot pozícióban áll fel. Komoly kihívás lesz ez Sullivannek, ahol ismét megmutathatja, hogy helye van ebben a javuló védelemben.
  • Fontos nem lebecsülni a Lions offesnet: az utóbbi hetekben egyértelmű javulást mutattak, és a RB D’Andre Swift is javulhat a visszatérése után.
  • Minden bizonnyal a szezon nagy részét sérülés miatt kihagyó harmadik körös újonc Ifeatu Melifonwu fog felállni Adams-el szemben. Az előző hetekben Pitts és Metcalf ellen nem volt különösebben jó, az elit Adamsnek nagy napja lehet.
  • A speciális egységnek cél a javulás foltatása a rájátszás előtt. Minden bizonnyal Amari Rodgers lesz a visszahordó ezúttal.
  • A Lions secondary kimondottan gyenge: ez mind Rodgersnek, mind Love-nak jó lehetőséget ad arra, hogy jó számokat és pontokat tegyen fel a táblára.
  • A Lions OL közepe szintén nem igazán acélos: AJ Dillon formáját figyelembe véve és Aaron Jones sérülésével is számolva, a másodéves futónak nagy napja lehet.
  • A trükkös játékokra mindenképpen oda kell figyelni: ezeket szereti Campbell és nincs vesztenivalója, így akár korán is számíthatunk fake puntokra, onside kickre, reversekre, stb.
  • Nem erre a meccsre, inkább a szezon igazán fontos részére vonatkozik: a csapat fő célja minden bizonnyal a sérülések minimalizálása.

Érdekességek

  • Adamsnek 22 elkapott yardra van szüksége ahhoz, hogy megdöntse az egy szezonban elkapott yardok Packers-recordját, amit Jordy Nelson állított fel 2014-ben (1519 yard).
  • Rodgersnek az MVP-ersenyen túl pénzügyi tét is van a jó teljesítményhez kötve: a következők közül amelyik kategóriában a top 3-ban végez, kategóriánként $100k üti a markát (zárójelben a jelenlegi pozíció): passer rating (1.), completion % (5.), yard/passz (6.), TD passzok (5.). Ezek közül a passer rating mellettt a TD passzok száma hangzik elérhetőnek, itt 2 TD-re van a 3. helytől.
  • Preston Smithnek is van pénzügyi ösztönző, amit elérhet: jelenleg 9 sacknél tart a szezonban, amennyiben eléri a 10-et, $750k üti a markát. Ha 3 sacet szerez (tehát összesen 12-t), akkor ezen felül még $1.2 milliót kereshet. Rossz hír lehet neki a két Lions OT visszatérése.
  • A fogadóirodák 3.5-pontos esélyesnek tartják a Packerst és összesen.
  • Rodgers 12-szor kezdett a Lions ellen, ezekben 18-5 a mérlege.

A mérkőzés ideje alatt természetesen megint lesznek megosztva élő stream linkek a Packers Hungary Club Discord szerverén.

Kommentek