1. hét – Beharangozó

Green Bay Packers – Minnesota Vikings

2022.09.11. 22:25, U.S. Bank Stadium, Minneapolis, Minnesota

A meccsről

Most már tényleg vége a hosszú várakozásnak, és kezdődik az NFL újabb szezonja – a Packers számára mindjárt az egyik legnehezebb találkozóval, hiszen a csapat a legerősebb csoportrivális, a Minnesota Vikings otthonába látogat.

Packers előzmények

Volt idő bőven kiheverni a tavalyi playoff utáni sokkot, és bizony a holtszezonban is történt sok minden, ami elterelte valamennyire a szurkolók figyelmét. Ugyan most elmaradt az Aaron Rodgers-féle hiszti (nem mintha bárkinek is hiányzott volna), inkább csak egy-két meredek nyilatkozattal borzolta a kedélyeket, de a csapat körül azért zajlottak az események – elég csak Davante Adams távozására gondolni.

Mindenesetre előzetesként talán annyit lehet elmondani, hogy összességében a csapat több területen erősödött a tavalyihoz képest, egy-két helyen viszont gyengült. De haladjunk posztonként.

Aaron Rodgers tavaly ismét elnyerte az MVP-címet, azonban az egész éves teljesítményét erősen beárnyékolja a 49ers elleni playoff-meccsen mutatott játéka és a végén az óriási hibája. Mindenesetre a nyilatkozatai alapján nagyon eltökéltnek tűnik: mint mondta, fő célja a Super Bowl. Mögötte továbbra is Jordan Love a csereirányító, aki az előszezonban komoly fejlődés jeleit mutatta, a stáb és a szakértők is nagyon dicsérték – de persze játszani idén csak tét nélküli helyzetben, vagy Rodgers sérülése / betegsége esetén fog.

Futóposzton nincs nagy változás: a liga egyik legjobb duója vár bevetésre, de Aaron Jones és AJ Dillon mögött egyelőre senki nincs az 53-as keretben. Persze egy-egy meccsre a gyakorlócsapatból is fel lehet hozni futót (akár Patrick Taylort, akár Tyler Goodsont), és idővel a tavalyi sérüléséből gyógyuló Kylin Hill is visszatérhet majd.

Annál inkább átalakult az elkapósor: Davante Adams gyerekkori kedvenc csapatához, a Raidershez igazolt, a mélységi célpont Marquez Valdes-Scantlingre pedig lecsapott a Chiefs, így jelen pillanatban elvileg Allen Lazard számít az első számú elkapónak – aki viszont most nem valószínű, hogy játszani fog. Érkezett a korábbi 1/4-es Sammy Watkins, aki, ha egészséges tud maradni és visszatalál régi önmagához, nagy szezont futhat, ha viszont nem, akkor lassan eltemetheti a karrierjét. Sok múlik majd azon, hogy a két újonc, a sérülés miatt az edzőtábor egy részét kihagyó Christian Watson és az ott remek dolgokat mutató Romeo Doubs milyen gyorsan veszi fel az NFL ritmusát, illetve hogy a másodéves Amari Rodgers ezt megteszi-e végre. A szintén újonc Samori Toure egyelőre inkább csak epizódszerepre számíthat, és hát ott van még Randall Cobb is, aki tavaly azt hozta, amit várni lehetett tőle: volt két nagyon jó és egy-két elfogadható meccse, a többin meg vagy sérült volt, vagy szinte észrevehetetlen.

A tight endek közé visszatér Robert Tonyan, aki így az első számú elkapó TE lesz ismét, blokkolásban pedig továbbra is Marcedes Lewisra lehet számítani. Josiah Deguara mindkét szerepben feltűnhet – de lassan neki is meg kellene mutatnia, hogy van jövője a ligában. Tyler Davis eleinte mutatott szép dolgokat az edzőtáborban, az előszezon meccsein azonban pocsékul játszott.

Eléggé átalakult támadófalat is láthatunk majd, de ezt pozitívumként kell értékelni: három térdműtét után David Bakhtiari újra bevethető és visszafoglalhatja helyét a baloldalon. A másik oldalon a tavaly remek szezont futó Billy Turner a fizetési plafon áldozata lett, így az első számú RT vélhetően a fal minden posztján bevethető, szintén sérülésből visszatérő Elgton Jenkins lesz, amint teljesen egészséges. A center Josh Myers, a két oldalán pedig, ahogy tavaly is, Royce Newmant és Jon Runyant láthatjuk majd. Jó hír, hogy ezen a poszton a mélységgel sincs gond: Yosh Nijman tavaly remekül szállt be LT-ként, az újonc Zach Tomot van olyan szakértő, aki a kezdőbe várja, de a többiekre se lehetett panasz az előszezonban.

Ha valamelyik csapatrész egyértelműen erősödött tavalyhoz képest, akkor az a már akkor is nagyon jó védelem. Sőt, a játékosállomány alapján az egységet a legtöbb szakértő a top 10-be, sőt, van, aki a top 5-be sorolja.

Ez még akkor is így van, ha távozott a tavaly sérülés miatt alig pár snapet játszó Za’Darius Smith – Rashan Gary ugyanis hozta az ő szintjét, és az elit passzsiettetők közé küzdötte fel magát. Ha Preston Smith is hozza a tavalyi vagy a három évvel ezelőtti formáját, akkor retteghetnek az ellenfelek irányítói – még úgy is, hogy mögöttük nem igazán van mélység: Tipa Galeainak és Jonathan Garvinnak ugyan voltak villanásai, de állandó jó játékot még nem mutattak, az újonc Kingsley Enagbarénak pedig még sok tapasztalatra lesz szüksége.

Persze nyomás nem csak tőlük, hanem a védőfaltól is érkezhet, amely évek óta hiányposztnak számított – mostanáig. Kenny Clark ugyanis végre kapott megfelelőnek tűnő társakat, vagyis most már vélhetően nem tudják őt folyton duplázni majd. Érkezett ugyanis a tapasztalt Jarran Reed, valamint a draft első körében Devonte Wyatt (igaz, ő a hírek szerint még nem igazán vette fel a ritmust), így Dean Lowryn sem lesz akkora teher, ami vélhetően az teljesítményének is jót tesz majd.

De erősödött a linebacker-sor is, hiszen amellett, hogy sikerült visszaigazolni a tavaly kimagaslóan játszó De’Vondre Campbellt, ő is kapott egy társat az első körös újonc Quay Walker személyében, így a sebességgel ezen a poszton biztosan nem lesz gond. Krys Barnes kezdőként nem volt az igazi, csereként azonban korábban is mutatott szép dolgokat, Isaiah McDuffie pedig az előszezonban villogott – ez a poszt most a csapat erősségének számít elvileg, amire nagyon rég nem volt példa.

Szintén félelmetes a CB-sor, legalábbis az ellenfelek számára: a liga egyik legjobb cornere, Jaire Alexander is visszatér sérüléséből, Eric Stokes már tavaly is igazolta, miért volt első körös, és még a szezon közben kiválóan beszálló Rasul Douglas is visszatért. Mélység mondjuk mögöttük sincs (Shemar Jean-Charles szinte csak slotban vethető be, Keisean Nixon pedig inkább a special teamben), de bízzunk benne, hogy nem is lesz rá szükség.

Kicsit hasonló a safety-sor is: Adrian Amos megbízhatóan nagyon magas szinten játszik amióta Green Baybe került, Darnell Savage ugyan néha bizonytalanabb, de nála meg mindig ott van a nagy játék lehetősége. Mögöttük viszont inkább csak special teamerek vannak az idén érkezett Rudy Ford és Dallin Leavitt, valamint az újonc Tariq Carpenter személyében.

Nagy volt az átalakulás a special teamben is – meglátjuk, hogy az új edző, Rich Bisaccia mit tud velük kezdeni. Mindenesetre a tavalyi szezont jól kezdő, de aztán a hideg érkeztével folyamatosan romló Corey Bojorquez helyett jött egy új punter, méghozzá Chicagóból (Pat O’Donnell), és a longsnapper is új, az újonc Jack Coco. Igazán jó returner viszont továbbra sincs a csapatban, vélhetően Amari Rodgers látja majd el a legtöbbször ezt a feladatot.

Ahogy szezon elején általában lenni szokott, a heti sérültjelentésben kevesen szerepelnek. Bakhtiari és Jenkins kérdéses megjelölést kapott – az ő esetükben az a kérdés, mennyire lesz óvatos a stáb a hosszú sérülésük után. Az egész héten nem edző Lazard játéka viszont kétséges, az ő bokája nem valószínű, hogy rendbe jön a meccsig.

Vikings előzmények

A Vikingsnél viszont még nagyobb változásokat hozott a holtszezon: elég azzal kezdeni, hogy új vezetőedzőt hoztak Mike Zimmer helyére, méghozzá Kevin O’Connellt, akinek ez az első ilyen megbízatása, előtte két évig a Rams támadókoordinátora volt – vagyis győztes Super Bowl után érkezett északra.

Újonc vezetőedzőknél mindig sok a kérdés, mindenesetre a legtöbb szakértő arra számít, hogy az új stáb többet tud majd kihozni Kirk Cousinsból, akivel Zimmer egyre kevésbé találta meg a közös hangot. Cousins ugyan nem MVP-kaliber, de a megfelelő rendszerben igencsak jó játékra képes, így őt semmiképp nem szabad leírni.

Különösen azért, mert a skill-játékosokat nézve kifejezetten jól áll a Vikings. Az első számú futó továbbra is a kiváló Dalvin Cook, aki minden csapatnak tud nehézséget okozni, mögötte pedig Alexander Mattison és a visszahordóként is nagyszerű Kene Nwangwu biztosítja a mélységet.

Az elkapókat tekintve még ennél is jobb a helyzet: Justin Jefferson (aki, mint később kiderült, annak idején a Packers fő célpontja volt a drafton) jó úton halad afelé, hogy a top 3-ba tartozó WR-ként emlegessék, a pálya minden pontján veszélyes tud lenni. Adam Thielen talán már túl van a pályafutása csúcspontján, de még mindig megbízható. Mögöttük pedig ott van a bármikor villanni képes K.J. Osborn, valamint az Eaglestől megszerzett, korábbi első körös Jalen Reagor, aki abban bízik, hogy Minneapolisban be tudja indítani eddig csalódást keltő karrierjét. A tight endek közül Irv Smith sérülésből tér vissza és nagy erősítést jelenthet – mögötte viszont kérdéses a mélység.

A támadófalban egy változás várható tavalyhoz képest, guardként bekerülhet a második körös újonc Ed Ingram. Ez nem biztos, hogy sok jót jelent a Vikings-szurkolóknak, ugyanis a támadófal, főleg a passzblokkolást tekintve, a gyengébbek közé tartozott tavaly, és sok szakértő most is kételyeket fogalmazott meg az egységgel kapcsolatban.

A védelemben is voltak változások, elsősorban a védőfalban: többen is távoztak, például Michael Pierce vagy Sheldon Richardson, sikerült viszont megszerezni a Billstől Harrison Phillipset, aki komoly erősítést jelenthet.

Igazán erősnek a passzsiettető egység tűnik, legalábbis nevek szempontjából, mert figyelmeztető jelek azért akadnak. Danielle Hunter elit pass rusher, ugyanakkor két éve küzd sérülésekkel, párja pedig minden Packers-szurkolónak ismerős: Za’Darius Smith, aki szintén hosszú sérülésből épül fel. Ha viszont mindketten tényleg egészségesek, akkor sok csapatnak fognak gondot okozni.

Kifejezetten jónak tűnik a linebacker-sor is Eric Kendricksszel és a Cardinalstól érkező Jordan Hicksszel, aki a távozó Anthony Barr helyét veheti át a kezdőben. A kérdés itt az lehet, hogy az átalakulás mennyire befolyásolja egyes játékosok teljesítményét, az új védőkoordinátorral, Ed Donatell-lel ugyanis a csapat a korábbi 4-3-as alapsémáról 3-4-re áll át.

Ha a védelemben gyengébb pontot keresünk, akkor a CB sor lehet az egyik. Patrick Peterson túl van már fénykorán, a másik kezdő, Cameron Dantzler játéka pedig elég hullámzó volt eddig. A slot CB viszont szintén ismerős lehet: Chandon Sullivan ugyanis szintén ide igazolt szabadügynökként, és ő bizony képes jó játékra.

Van változás safety poszton is: a biztos pont Harrison Smith mellett tavaly Xavier Woods volt a másik kezdő, ő viszont távozott, így a másodéves Camryn Bynum veheti át a helyét, akinek tavaly volt jó, de pocsék meccse is.

Végül a special team, ahol Greg Joseph maradt a rúgó, ugyanakkor a Vikings-szurkolók is új punterrel ismerkedhetnek meg, az újonc Ryan Wright ugyanis az edzőtáborban kiszorította a veterán Jordan Berryt a csapatból.

Sérültek terén a Vikings is jól áll, mindössze a kezdő védőfalember Jonathan Bullard és az egyik backup defensive back, Lewis Cine játéka kérdéses.

Ami döntő lehet

  • A szezon első meccsén mindig kérdés, hogy a csapatok mennyire tudják felvenni a ritmust. Tavaly a Packers csúnya vereségbe szaladt bele New Orleansben, de most mindenki fogadkozik, hogy más lesz a helyzet.
  • Milyen lesz a Packers passzjátéka? Voltak már olyan évek, amikor Aaron Rodgers bizonyította, hogy bárkiből tud, akár hosszabb távra (James Jones), akár egy-egy meccsre (Jeff Janis) sztárt csinálni, de azért idő kellhet ahhoz, hogy az új arcokkal összeszokjon, pláne hogy Lazardot is valószínűleg nélkülözni kell.
  • Ezért felértékelődik a futók szerepe, akik az elkapásokból is kivehetik a részüket, de a jó futójátékra is szükség lesz, hogy töltenie kelljen a Vikingsnak a boxot, és szabadabban maradjanak az elkapók.
  • A jó futójátékhoz jó blokkolás is kell a faltól – és persze ez igaz a passzjátékra is. Ha Rodgersnek hagynak elég időt, akkor joggal várhatjuk, hogy fog találni szabad elkapót, de ehhez meg kell állítani a Vikings pass rush-át.
  • A védelem részéről kulcskérdés lesz Justin Jefferson levédekezése. A Packersre nem volt eddig jellemző, hogy egy corner követ mindenhova egy-egy elkapót, inkább mindig ugyanazt az oldalt védekezik. Így Jefferson Alexanderrel, Stokesszal és (vélhetően a slotban) Douglasszel is sokat találkozhat majd – mindegyiküknek nagyon kell figyelnie, apró kihagyás sem fér bele.
  • A dolgukat persze megkönnyítheti, ha lesz nyomás Cousinson, aki olyankor hajlamos hibázni. Mind a Gary-Smith páros, mind a védőfalemberek képesek siettetni az ellenfelek irányítóját – ha ezt blitzek nélkül is meg tudják tenni, az komoly előnyt jelenthet.
  • Persze nem csak a passzjátékot kell megállítani, hanem Dalvin Cookot is, amiben kiemelt szerepe lesz a front sevennek. Kíváncsian várjuk például, hogy játszik egymás mellett a két, kifejezetten gyors linebacker, Campbell és Walker.
  • És végül a turnoverek is meghatározóak lehetnek. A Packers hagyományosan vigyáz a labdára, Cousins viszont, ahogy az előbb is írtuk, nyomás alatt szokott hibázni, egy ilyen pedig akár el is dönthet egy szoros meccset.

Érdekességek

  • Mindössze másodszor fordul elő, hogy a Packers a Vikings otthonában kezdi a szezont. Az előző meccs 2020-ban sima, 43-34-es győzelmet hozott.
  • Sorozatban negyedik alkalommal kezdi a csapat idegenben a szezont, és az elmúlt öt alkalomból négyszer csoportellenféllel találkozott az első meccsen.
  • A Packers mérlege 30-30 a Vikings otthonában, de az utolsó három meccsből kettőt is sikerült megnyerni. Az összesített mérleg 64-56-3 a Packers javára. A két csapat utolsó meccsét a Packers nyerte, a Lambeau Fielden, 37-10-re.
  • Ha Aaron Jones 35 futott yardot szerez, akkor megelőzi Tony Canadeót a csapat örökranglistáján, és fellép a negyedik helyre.
  • Az elmúlt 12 csoportmeccsén Aaron Rodgers mindig 100 feletti irányítómutatót ért el. Az átlagos passer ratingje ezeken a meccseken 132,7, miközben 3238 yardot és 38 TD-t passzolt, és egyszer sem adta el a labdát.
  • Kevin O’Connell, a Vikings új vezetőedzője Matt LaFleurhöz hasonló utat járt be az NFL-ben: előbb Washingtonban volt irányítóedző, majd támadókoordinátor, majd utóbbi posztot töltötte be a Ramsnél is.
  • Jerry Gray, a Packers defensive backjeinek edzője 2014 és 2019 között a Vikingsnél dolgozott ugyanebben a pozícióban.
  • A Vikings edzői stábjában dolgozik (assistant head coachként) Mike Pettine, aki 2018 és 2020 között a Packers védőkoordinátora volt.
  • A Vikings védőkoordinátora, Ed Donatell volt DC a Packersnél is, igaz, nem mostanában: 2000 és 2003 között.
  • A Vikings TE edzője, Brian Angelichio 2016 és 2018 között a Packersnél töltötte be ugyanezt a posztot.
  • Mike Smith, a Vikings passzsiettetőinek edzője pont a szezon előtt igazolt át Minneapolisba, miután három évet töltött Green Bayben.
  • Za’Darius Smith-t és Chandon Sullivant pedig már említettük korábban.

A meccset a Fox közvetíti, de a szokásos streameket is megtaláljátok majd a Discordon.

Go Pack Go!

Kommentek

One thought on “1. hét – Beharangozó

Comments are closed.