Week 2 – Értékelő

Detroit Lions – Green Bay Packers 17-35

Az első heti csúnya vereség után javított a csapat, és remek második félidei játékkal végül magabiztosan győzte le a csoportrivális Detroit Lions csapatát.  

A meccs

Baljóslatúan indult a meccs, a védelem megint sorra követte el a hibákat, ezúttal főleg passzok ellen. A támadósor azonban most kitett magáért, és az első félidő mindkét vendég TD-jére Aaron Jones is tudott válaszolni egy-egy elkapott touchdownnal. Egy mezőnygólnak köszönhetően a vendégek mehettek előnnyel a szünetre, Robert Tonyan elkapása a fordulás után viszont már Packers vezetést jelentett. Innentől a vendégek, részben saját hibáiknak, részben a feljavult védekezésnek köszönhetően, már nem tudtak több pontot szerezni, ellenben Jonesszal, aki előbb elkapott, majd futott is még egy TD-t, így sima lett a vége.

Hosszú összefoglaló:

Pozitívumok

  • A támadójátékkal kell kezdenünk: a 35 pont önmagáért beszél, emellett az is fontos, ahogy a csapat és persze Matt LaFleur reagált a változásokra: a meccs elején két mély safetyvel védekezett a Lions, ekkor a futások voltak előtérben, később pedig, amikor jobban megnyílt a lehetőség a passzjátékra, ezt is kíméletlenül kihasználták.
  • Aaron Jonesról akár elég lenne még egyszer leírni, hogy  négy TD-t szerzett, de az is fontos, hogy ez egy különleges meccs volt a számára: ez volt az első olyan hazai meccse, ahol édesapja nem lehetett jelen (tavasszal halt meg, koronavírus-fertőzésben). Jones a nyakláncán egy kis szelencében elvitte magával a hamvai egy részét – amit aztán egyik TD-je után el is vesztett az endzone-ban. Szerencséjére az egyik edző később megtalálta.
  • A felforgatott támadófalban a Lucas Patrick sérülése miatt Jon Runyant érdemes kiemelni: a másodéves guard passzblokkolásban szinte tökéletes volt, és a futásoknál is lehetett az ő blokkjaira számítani. Ha így folytatja, hamar állandósíthatja a helyét a kezdőcsapatban.
  • Mellette az újonc centert, Josh Myerst is érdemes kiemelni: amellett, hogy alapfeladatait jól látta el, veteránoktól is dicséretes lenne, ahogy Rodgers jelére villámgyorsan snapre készen állt egy alkalommal, amíg 12 vendégjátékos volt a pályán, ezzel szabad játékhoz segítve a csapatot.
  • Aaron Rodgers sokkal jobban játszott mint az első héten, az Adamsnek adott 50 yardos passz, majd a Tonyannek kiosztott TD akár még az év végi összefoglalókba is bekerülhet, kevesen tudnak ilyen labdákat adni. Ugyanakkor most sem játszott hibátlanul – erről ld. kicsit lejjebb.
  • Davante Adams is megint megmutatta, hogy ha jó formában van, akkor gyakorlatilag tarthatatlan, 8 elkapásból 121 yardig jutott.
  • Az első héten kifejezetten gyengén játszó Robert Tonyan is javított, TD-je mellett screen passzoknál is lehetett rá számítani.
  • Ki kell emelni a védelem második félidőben mutatott játékát: a Lions nem tudott pontot szerezni, és több labdát is szereztek.
  • Ebben De’Vondre Campbell szerepe kiemelkedő volt: bár Hockensonról lemaradt a Lions egyik TD-jénél, de összességében kiválóan játszott, gyorsan odaért a futókhoz, és passzok ellen is megbízható volt. 13 tackle-je a legtöbb volt a meccsen, emellett még egy interceptiont is szerzett.
  • Az újonc Eric Stokes-t is ki kell emelni: ugyan hibázott a Lions mindkét TD-jénél (az elsőnél kommunikáció hiba volt, a másodiknál neki kellett volna kisegíteni Campbellt), de aztán két passzt is leütött fontos helyzetben. Most jóval nagyobb szerepet kapott, mint az első héten, és ha így játszik, hamar a kezdőcsapatban találhatja magát.
  • Kenny Clarkot is meg kell említeni, aki főleg a második félidőben játszott kiemelkedően: ötször is nyomást gyakorolt az irányítóra, és hiába duplázták, rendszeresen megvert két embert is.
  • A special teamet is ide lehet sorolni, pláne az előző években mutatott teljesítményt nézve: Corey Bojorquez 46,7-es átlaggal puntolt, és Kylin Hill révén 60 kick return yardot is sikerült szerezni, ami kivételesen több, mint amennyi visszahordást engedett a csapat. Reméljük, az előrelépés nem csak átmeneti.
  • És végül egy sokak számára meglepő név: Marquez Valdes-Scantling. Ugyan egy elkapása sem volt, de ez nem rajta múlt: ha Rodgers pontosabban passzol felé, akár három TD-t is ünnepelhetett volna. Az egyiknél két lépésből játszotta magát szabadra a gólvonalon, de az irányító mögé passzolt, két alkalommal pedig hosszú passzjátéknál verte meg az emberét – csakhogy Rodgers itt is pontatlan volt. Mindenesetre az elkapó megtette a magáét – reméljük, hogy a következő hetekben azt is bizonyítani tudja, hogy a szokásos dropokat is maga mögött tudja hagyni.

Negatívumok

  • Az első helyen az első félidő védekezését kell említeni: a Lions nem túl acélos támadósora is könnyedén szerezte a yardokat és a pontokat.
  • Clarkot leszámítva a védőfal továbbra is a csapat leggyengébb egységének számít. Akár Dean Lowry, akár Tyler Lancaster, akár Kingsley Keke játszott mellette, passzjátékoknál teljesen veszélytelenek voltak az irányítóra, futásoknál pedig könnyedén tették arrébb őket a támadófalemberek. Ahhoz, hogy igazán versenyképes legyen a csapat, itt komoly javulásra van szükség – akár trade útján, akár a szabadügynökpiacról is, hiszen még most is elérhetőek olyan játékosok, mint pl. Kawaan Short vagy Geno Atkins.
  • A passzsiettetés sem volt az igazi. Az említett Clark mellett Rashan Gary és Preston Smith néha ugyan tudott nyomást gyakorolni Jared Goffra, de általában féken tartották őket. Joe Barry pedig, úgy tűnik, nem nagyon szeret blitzelni.
  • A secondaryben egyértelműen Kevin King neve kívánkozik erre a listára: az első drive-ban a szokásos jelenetet láthattuk: egy gyors elkapóval szemben off coverage-ben állt fel – természetesen hosszú elkapás lett a vége. Itt már nem csak King hiányosságait kell kiemelni, az is nehezen érhető, hogy a védőkoordinátor miért hozza ilyen helyzetbe. Aztán hibázott a Lions első TD-jénél is (Stokesszal nem értették meg egymást).
  • A támadófalból itt is ki lehet emelni sajnos egy embert, a másik újoncot, Royce Newmant. Egyrészt egy sack is az ő számlájára írható, másrészt futásblokkolásnál rendre megverik. Könnyen elképzelhető, hogy a sérültek felépülésével ő lesz az egyik, aki a cserepadra szorul majd.

Összegzés

Az első félidő ugyan még fejvakarós volt, a másodikban már a labda mindkét oldalán jó teljesítményt nyújtott a csapat. A jövő héten azonban jóval nagyobb lesz a feladat: ugyan a San Francisco 49ers csapatát rengeteg sérülés sújtja, elsősorban futóposzton, de otthon mindenki számára nagyon kellemetlen ellenfélnem számít.

Kommentek

One thought on “Week 2 – Értékelő

Comments are closed.