Beharangozó 14. hét
Chicago Bears @ Green Bay Packers
2025. 12.07. 22:25, Lambeau Field, Green Bay, Wisconsin, USA

Felbőszült veszélyes vadként érkeznek a Medvék az örökrangadóra Green Baybe, ahol a viszonylag jó formába került Packers fogadja majd őket. Míg a hazaiaknak a csoportelsőség megszerzése, addig a vendégeknek a csoport vezető pozíciójának megtartása lesz a mérkőzés tétje. Papírforma szerint a Packersnek áll a zászló, de óriási hiba lenne lebecsülni a chicagói csapatot, mivel ai illinoisi gárda nem véletlenül áll 9-3-as mérleggel. Ráadásul örök riválisról van szó, akiket a wisconsini kisváros elleni meccs extrán feltüzelhet. Lássuk, mire számíthatunk vasárnap éjjel!
A mérkőzés
Mivel a legrégebbi franchise-ok közt van mindkét csapat a profi liga történelmében, így nem meglepő, hogy már a 211. alkalommal csap össze a két gárda ma éjjel, ami az NFL egyik legrégebbi rivalizálását jelenti. Az örökmérleg jelenleg a Packers javára billen 108 győzelem mellett, 96 esetben kaptak ki a szeles város együttesétől a Sajtfejek és volt hat döntetlen is a történelem során. A legutóbbi öt egymás elleni meccsből négyet a Packers húzott be, a Bears viszont tavaly nyerni tudott (egy igazából már tét nélküli találkozón) a Lambeau Fielden, ami mindenesetre intő jel.
Packers előzmények
A Vikingek könnyed elpáholása után a sokkal erősebb Lions is kapitulált a wisconsini gárda ellen egy pontgazdag találkozón Detroitban. Ezzel a Packers megerősítette pozícióját az NFC North élmezőnyében. A támadó egység újra tudta hozni a szezon elejei hatékony játékát, a védelem pedig hozzá tette a maga részét a sikerhez (főleg Parsons kiváló játékával). A támadó sorba a legfontosabb visszatérő Jayden Reed, akit aktivált a csapat IR-ről, így a kezdő elkapó sor teljesen hiánytalanul Love rendelkezésére áll. Az alap felállás a Watson – Doubs – Reed trió lesz, de a múlt heti kiváló szereplése után Dontayvion Wicks is minden bizonnyal többször lesz bevetve. A két újonc elkapó közül Matthew Golden játéka esélyes, viszont Savion Williams sajnos biztosan nem fog tudni pályára lépni.

Futásoknál természetesen Jacobs viszi majd a prímet, időnként Wilson kaphat mellette feladatokat, Chris Brooks inkább csak a speciális egységben tűnhet fel a pályán. A TE egységben Musgrave végre életjeleket produkált az elmúlt hetekben, a Lions ellen már volt egy szép 23 yardos elkapása. Mellette Fitzpatrick és a nemrég érkezett Josh Whyle küzd a TE2 pozícióért, ők azonban alapvetően csak blokkolni vannak fent leginkább.(igaz, mindkettőjüknek van már elkapott TD-ja) A támadófalba Aaron Banks visszatérése mindenképpen erősítést jelent, így ez az egység gyakorlatilag a legerősebb felállásban (Walker, Banks, Rhyan, Morgan, Tom) kezdhet majd a Medvék ellen. A cseréiknél éppen Banks mögött van némi űr a depthen, amennyiben ő neadjisten kidőlne, akkor kifejezetten bal oldali guard pozícióra nincs feltüntetve senki, tehát csak az újonc Belton vagy a jobb oldali tartalék guard Donovan Jennings, esetleg a tartalék center Jacob Monk mozgatható át. A védelemben (DE) Lukas Van Ness még nem játszhat, a backup helyét Parsons mögött az újonc Barryn Sorrell veheti át. A másik oldalon Rashan Gary a kezdő edge, őt Enagbare rotálja. A fal közepén Karl Brooks és Colby Wooden a kezdő páros, őket elvileg Warren Brinson és Nazír Stackhouse válthatja igény szerint, illetve rendelkezésre áll még a két új szerzemény Quinton Bohanna és Jordon Riley.

A linebacker sorba fontos visszatérő Quay Walker aki Edgerrin Cooperrel ugyancsak a legerősebb felállásunk lehet ezen a poszton. McDuffie tartalékban kiváló, Ty’Ron Hopper pedig továbbra is főként a speciális egységet erősíti legfőképpen. A secondary Javon Bullard esetleges távolmaradásával gyengülhet, amennyiben ő nem játszik, akkor a helyét nickelback pozícióban Kamal Hadden veheti át. A kezdő safety páros ismét McKinney és Williams lesznek, az ő tartalékjaik Kitan Oladapo és Zayne Anderson. Cornerback poszton Keisean Nixon és Carrington Valentine a két alapember, ami viszont aggasztó lehet, hogy mögöttük igencsak rövid a kispad. Ha Kamal Haddennek át kell mennie nickelbe, akkor ha Hobbs nem játszik csak az elkapó/CB hibrid Bo Melton marad vésztartaléknak. A speciális egység felállása sem változott, annyi változás van, hogy Havrisikot elküldte a csapat mivel McManus már teljesen felépült. A visszahordásainknál Savion Williams távolmaradása miatt Bo Melton veheti át a kick returnöket, a punt returnöket továbbra is Doubs végzi majd.
Bears előzmények
A Bears ebben a szezonban egyértelműen meglepetés csapat. Bár sokan csak a szerencsés sorsoláuknak tulajdonítják a remek szereplésüket (amiben van némi igazság), ám ennek azért ellentmond a Cowboys, a Steelers és legutóbb az Eagles elleni győzelmük. Ebből jól látszik, hogy erős ellenfelek ellen is képesek helyt állni, tehát nem megalapozatlan a jelenlegi impozáns 9 – 3 -as mérlegük. A sérülések az ő keretüket sem kímélik, ennek ellenére megfelelő minőségű játékosállománnyal rtendelkeznek a sikereik folytatásához. Caleb Williams a kezdő irányító egyértelműen sokat fejlődött tavaly óta, s bár a passzpontossága még mindíg messze van a tőle elvárható szinttől, a játékfegyelme ezzel szemben sokat javult. A vezetőedző Ben Johnson és a támadó coordinátor Declan Doyle megtalálta a gyengébb passzjáték kiküszöbölésére a megfelelő játékhívásokat, amelyek nagy játékok nélkül is működni látszanak. Ennek megfelelően egyre nagyobb hangsúly helyeződik náluk a futójátékokra, amelyekben D’Andre Swift és a bomba formába lendült (7. körös) újonc Kyle Monangai kiválóan teljesít. A korábbi Seahawks futó Travis Homer mellettük nem sok szóhoz jut. A támadó faluk elég nagy átalakuláson ment át, a tavaly ilyenkori kezdők közül egyedül a jobboldali tackle Darnell Wright van még a kezdő O lineban. Teven Jenkins, Braxton Jones, Coleman Shelton és Matt Pryor is távozott azóta Chicagoból. És bizony azt kell, hogy írjuk ez a mostani felállás sokkal jobb mint a tavalyi!

A helyüket Theo Benedet, Joey Thuney, Drew Dalman és Jonah Jackson vette át. A másodvonalban lehetnek gondjaik, ugyanis a fal jobb oldalára nem nagyon van tartalékjuk. Elvileg egyedül a backup centerük Ryan Bates tűnik bevethetőnek a támadó faluk jobb oldalára vész esetén. Az elkapó sorukból biztosan hiányozni fog Rome Odunze, így a kezdő felállásuk a Dj Moore, Luther Burden III, Olamide Zaccheaus trió lehet. Trükkös játékoknál Devin Duwernay kerülhet pályára náluk. Nagy baj esetén Jahdae Walker bevethető még. A TE egységükben érdekesen alakulnak a dolgok, az idei első körös újonc Colston Loveland hamar felvette az elit liga iramát és jól használható fegyverévé lépett elő Williamsnek, a teljesítménye azonban még meglehetősen hullámzó. Szerencséjükre jól kiegészíti őt a tapasztalt veterán Cole Kmet, aki rutinjával ugyancsak megbízható célpontja Calebnek. A 3. számú TE Durham Smythe elsősorban blokkolásokban veszi ki a részét a játékból. A védelmük állománya alapesetben meglehetősen jónak lenne mondható, ha nem tizedelné őket a sok sérülés. A D line ugyan nagyjából egyben van náluk, a (DE) Montez Sweat, (DT) Gervon Dexter Sr., (DT) Grady Jarrett, (DE) Austin Booker kezdő négyes ligaszinten magasan jegyzett és a tartalékjaik (Chris Williams, Andrew Billings, Joe Tryon-Shoyinka) sem az a tipikusan „futottak még” társaság. A gondok inkább a linebacker egységüknél ütközhetnek ki, innen ugyanis nagyon hiányzik nekik az IR-re került kiválóság Tremaine Edmunds. S bár Noah Sewell és Tj Edwards már edzésbe állt a héten, ennek ellenére még az ő játékuk sem 100 %-ig biztos. Középen D’Marco Jackson pótolhatja Sewellt, WLB poszton pedig Amen Ogbongbemiga lehet a beugró.

A secondaryben viszonylag jól állnak, csak egy nagyobb hiányzójuk lesz (CB) Tyrique Stevenson személyében, ebből adódóan CB poszton Jaylon Johnson és Nahshon Wright lesz a kezdő, őket Kyler Gordon és Nick McCloud válthatja szükség szerint. Nickelbackként C.J. Gardner-Johnsont láthatjuk majd a pályán. A speciális egységükben a tapasztalt kicker Cairo Santos végzi a pontrúgásokat nem éppen a legbiztosabb lábbal (igaz 40 yard alatt még nem hibázott mezőnygól kísérletet ebben a szezonban), a puntokat Tory Taylor rúgja. A visszahordásaiknál viszont óriási figyelmet kell majd fordítani Devin Duwernayre, aki köztudottan az egyik legjobb visszahordó még mindig a ligában.
Ami döntő lehet
- A hatékony futójáték jól megalapozhatja a támadásaink eredményességét. A Bears futás elleni védelme idén sem kiemelkedően jó, ezt mindenképpen ki kellene használni, pláne egy remek formában lévő Josh Jacobs – Emanuel Wilson párossal.
- Levegőben is bőven van mit keresni, hisz a Medvék cornerei sem éppen „ballhawk” játékosok, eddig minden valamire való elkapó, aki ellenük játszott, legalább egy elkapott TD-t jegyzett. Christian Watson simán verheti egy az egy elleni párharcokban Jaylon Johnsont vagy ha a másik oldalon kiesik Tyrique Stevenson, akkor a helyére bekerülő Nahslon Wrightot. A szinte teljesen kiegészült Packers WR corpsnak nagy napja lehet, ha kellő képpen koncentráltan és hiba nélkül tudnak majd játszani.

- A Bears passrush egysége sajnos még a pár éve távozó Khalil Mack nélkül is nagyon hatékony tud lenni, köszönhetően a két kiváló edge rushernek Montez Sweatnek, Austin Bookernek és a két remek falembernek Gervon Dexter Sr. és Dominique Robinsonak akik eddig négyen összesen 16 sacket jegyeznek az idei szezonban. Őket mindenképpen féken kellene tartania a támadófalunknak, ha nem akarjuk, hogy Loveot ripityára törjék.
- Williams nyomás alatt nagyon pontatlan és könnyen zavarba hozható, ennek tükrében a jó passrush sokat nyomhat majd a latba, tehát Gary, Parsons és az utóbbi hetekben több szerephez jutó Kingsley Enagbare nagy feladatok elé néz. Abban is fontos szerepük lesz, hogy a zsebben tartsák az irányítót, ne engedjék futkározni, mivel Caleb bizony lábon is nagyon veszélyes, hisz rendkívül mobilis irányító..
- Bár levegőben nem valami hatékony a Bears támadógépezet, azért nem elhanyagolandó tényező. A cornereinknek viszont így jó esélyük lehet labdaszerzésekre, ha a passrush egységünk eléggé terrorban tudja tartani a vendégirányítót.
- Fontos szerepe lehet a slot WR-ek ellen (az utóbbi időben kiválóan) védekező Javon Bullardnak (már ha játszani fog), a Bearsnél ugyanis sok támadójáték épül a gyakran középre slant útvonalra induló Luther Burden III. vagy Devin Duwernay gyorsaságára.
- Bár a számok alapján nem túl acélos a Bears futó egysége, az első számú RB Swift csak 5 futott és egy elkapott TD-t tudhat magáénak eddig ebben a szezonban, azonban a backupja(?) Kyle Monangai utóbbi fordulókban mutatott agilis játéka mindenképpen említésre méltó. Monangai az utóbbi négy meccsek mindegyiken TD-t futott és a legutóbbin emellett az Eagles ellen 130 yardot teljesített. A külön rossz hír, hogy Wyatt kiesésével pont a futás elleni védelmünk gyengült leginkább. Persze ettől függetlenül Gibbset is féken tudtuk tartani múlt héten tehát a feladat nem megoldhatatlan.

- Brandon McManus ugyan valamivel jobb volt a Lions ellen, mint a korábbi hetekben, de szoros meccs esetén neki megint jobban kell koncentrálnia majd a pontrúgásoknál.
- És persze, mint minden meccsen, most is döntő lehet a labdavesztések/-labdaszerzések száma. A Packers egyébként az elmúlt öt Bears elleni meccsen 10 labdát szerzett, és csak egyet vesztett.
- Továbbra is fegyelmezetten kell játszani, a felesleges szabálytalanságokat ki kell szűrni a játékból.
- TE-k ellen továbbra sem védekezünk túl jól, ráadásul Caleb előszeretettel használja „vészhelyzeti”” célpontoknak a tight endjeit. Ebből adódóan Kmetre és Lovelandre megfelelő figyelmet kell fordítania a védelmünknek. Emellett a rövid routeokat futó slot WR-eket sem tudjuk mostanság hatékonyan hatástalanítani, a fal mögé érkező slant routeokat futó wr-ek sorra sikeres elkapásokat produkáltak az utóbbi hetekben ellenünk. (pl. Kenedy a Lions elleni meccsen). Itt Quay Walker visszatérése talán javíthat ezen remélhetőleg.
A meccshez a szokásos stream linkek is elérhetőek lesznek a Discordon.

Kommentek